Miért nevezték testvérüknek a törökök a magyar mentőket? (videó)

Gülsen Karanis Eksioglu, Törökország budapesti nagykövete minap hazája nevében úgy mondott köszönetet a mentőcsapatok tagjainak a Sándor-palotában, hogy kijelentette: a földrengés napja, február hatodika ezen túl nagyon fontos lesz a török-magyar testvériség történetében. Azt mondta, Magyarország ismét megmutatta, hogy lehet rá számítani a nehéz időkben. 

– A török parancsnok igyekezett mindenben kivételezni velünk, amikor kiderült, hogy magyarok vagyunk – mondta a feol.hu-nak Szabó Márk, a Rescue24 mentőcsapat humanitárius koordinátora. – Elsőként kaptunk járművet, üzemanyagot, mindent. A túlélők nagy szeretettel szóltak hozzánk, barátnak, sőt, testvérnek neveztek minket, akik „madzsarisztánból” érkeztek nekik segíteni.  

– Mélyen megható volt a szeretetük, amikor a teát, az üres tésztát, a lencselevest, mindenüket megosztották velünk éjszakánként a romok között lobogó tűz mellett – tette hozzá Klupács Péter székesfehérvári mentő.     

A török hadsereg igyekezett minden kutató-mentő csapatnak katonai teherautókat, kisbuszokat biztosítani, hogy azokkal tudjanak a bázisról a városba jutni, illetve onnan vissza. Ugyanígy biztosították az üzemanyag-ellátást, de azt az üzemanyagot is, amelyek a gépekhez kellettek, azaz rendszeresen érkezett olyan tartálykocsi a táborba, amelyből a csapat saját maga csapolhatta le a szükséges mennyiséget. Ezen felül a munkatársakat élelmiszercsomagokkal segítették annak érdekében, hogy ne szenvedjenek hiányt. Ilyenkor a magyarok mindig előnyben voltak, de megtettek minden tőlük telhetőt a túlélők is.  

– Egyáltalán nem lepett meg, amiről a mentők beszámoltak, mert jól ismerem a törököket, sok barátom van közöttük és gyakran jártam Törökországban. Az első utazásom, amit megengedhettem magamnak, amikor Genfben jártam egyetemre az ötvenhatos forradalom után, Törökországba vezetett. Nagyon jól tudom, hogy a törökök a magyarokat nem csak kedvelik, testvérnépnek tekintik – mondja Cey-Bert Róbert Gyula író, aki több történelmi regényt szentelt közös múltunknak. – A török gyakran mondja a magyarnak, hogy „kardés”, testvér, vagy „kardésim”, testvérem, ezt hallhatták tőlük a mentőink is. Egy magyar Törökországban elmehet Isztambultól a keleti határig, egészen az Ararátig, mindenhol így fogadják, ami érthető és büszkeséggel tölt el. A törökök értékelték azt is, hogy mi magyarok voltunk az elsők, akik reagáltunk a földrengés hírére, az egyik mentőcsapatot küldtük a másik után, és ez számukra a testvéri kapcsolat egy újabb bizonyítéka volt.  

Cey-Bert Róbert Gyula arra emlékeztet, hogy a török iskolákban mindig tanítottak közös gyökereinkről, arról, amelynek ma már tudományos, genetikai bizonyítékai vannak.  

– Ők tudják, hogy a magyarok és a törökök a hunok leszármazottjai, ezért érzelmeikben a türk népek csoportjába sorolnak minket. Nálunk a nyelvészet mindezt egy időre zárójelbe tette, a finnugor népekkel való rokonság elméletének erőltetése sajnos idővel kitörölte az igazságot a magyar lélekből. A finnugor népekből találtak ki nekünk testvérnépeket, amit én mindig nagyon sajnáltam, mert ez hamis, és minden, ami hamis, a lelket rossz irányba befolyásolja.  

A földrengés az ősi város, Antiókia helyén felépült Antakyát pusztította el közel Szíriához, közel Libanonhoz, Törökország közép-keleti részén.   

– A térség és maga Antiókia a Közel-Kelet egyik legérdekesebb városa – folytatta az író, aki évtizedeken át folytatott tudományos kutatásokat a Közel- és Távol-Keleten. – A legenda szerint, amikor Nagy Sándor elindult a perzsák ellen, útja Antiókián át vezetett: a későbbi város melletti hegyen oltárt épített Zeusz főisten számára, ahol áldozatot mutatott be. Nagy Sándor halála után az egyik vezére, aki tudott az oltárról, elment Antiókiába, és ő is áldozatot mutatott be a hegyen. Megjelent felette egy sas, a csőrében egy állatot, madarat vagy nyulat fogott, amit leejtett a vezér elé, aki ezt jelzésnek tekintette és a helyszínen várost alapított. A helyet először görögök lakták, majd jöttek zsidók, arabok, törökök, és egy olyan város, kulturális és gazdasági központ alakult ki, amely később a bizánci birodalom fővárosával vetekedett.  

Antiókia a kereszténység központja lett, már Péter és Pál apostolok is jártak arra.  

– Róma felé indultak, megálltak és térítettek. Az első nagy keresztény központ ott született meg Róma és Bizánc előtt, hiszen öt keresztény zsinatot rendeztek Antiókiában. Ezer körül foglalták el az arabok, és már az első keresztes hadjáratnál egy évig ostromolták erődjét. Egy árulásnak köszönhetően esett el a város, amely fontos szerepet játszott a keresztes háborúk során. Később az arabok visszafoglalták, majd a törököké lett.  

Az utóbbi kétezerötszáz évben legalább hat komolyabb földrengés sújtotta a várost, amely többször elpusztult. Már a római időkben bekövetkezett egy ilyen természeti katasztrófa, de a török korban, kevéssel Szulejmán halála után is rengett a föld. Veszélyes vidék, más szempontból mégis nagyon jó helyen fekszik, mert közel esik a Földközi-tengerhez, amellyel egy azóta elmocsarasodott folyó kötötte össze.  

– Meggyőződésem, hogy a magyarok mentőakciója után népeink viszonya szorosabbá válik – vélekedett az író. – A barátságot és az érzelmi szálakat az erősíti meg igazán, ha a nehézségek közepette ott vagyunk a másik mellett. Nem megy ez máról holnapra, de erősebb lesz kapcsolatunk a közép-ázsiai népekkel: törökökkel, kazahokkal, üzbégekkel, kirgizekkel, türkménekkel, ujgurokkal. Mert ők Atilla népének tekintenek minket.