Előremutató döntések születtek

2023.03.03. 15:30

A költségvetésről és a vízi közművek átadásáról is szavazott a perkátai testület

Legutóbbi ülésén Perkáta képviselő-testülete elfogadta a település idei évi költségvetését, valamint döntöttek a faluház bérleti díjának emeléséről és a nemrég bezáratott főzőkonyha felújítási költségeiről is. A részletekről Oláh István polgármester adott tájékoztatást.

Héjj Vivien

Fotó: Elekes Gergő / FMH-Archív

Március eleji ülésén kilenc napirendi pontot tárgyalt a perkátai testület, melyek közül az egyik legfontosabb a település idei évi költségvetése. Ezt hat igen szavazattal fogadta el a testület. A költségvetést a település intézményvezetőinek tervezeteit szem előtt tartva dolgozták ki, a dokumentum tartalmazza többek között a törvényileg előírt béremeléseket is.

– Településünk az infláció mértékének megfelelően némileg emelt iparűzési adóval tervezett, ami nem kis túlzással a település szinte egyetlen bevételi forrása. – tájékoztatott a polgármester hozzátéve, ez éves szinten a település számára 98,8 millió forintot jelent.

A faluház bérleti díjának emeléséről is szavazott a testület, majd a tavalyi évben már tárgyalt vízi közmű állami üzemeltetésbe adásáról döntöttek. Tavaly szeptemberben az átadást elutasította a testület, jelen ülésen azonban öt igen és egy nem szavazattal a közmű átadását támogatták a képviselők.

– Minden képviselő állást foglalt amellett, hogy nem jó szívvel szavaz az átadás mellett, de tudvalevő, hogy sajnos nincs más választásunk. A Fejérvíz Zrt. tájékoztatójában egyértelműsítette, hogy csődközeli állapotban vannak. Veszteséget termeltek már a 2022-es évben is, amit mi, mint résztulajdonosok, nem tudunk megfizetni. – tette hozzá Oláh István.

A Nébih által korábban bezáratott gyermekétkeztetési főzőkonyhát érintően is döntés született. A főzőkonyha alapvető villanyszerelési munkálatait – melyek az újranyitáshoz elengedhetetlenek – tartalmazó árajánlatot elfogadta a testület. A munkálatokat a kivitelező bruttó 1 millió forintért végzi el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában