Testületi ülés

2023.03.07. 12:00

Adóemelés nem lesz, de szigorú a költségvetés Száron

A legutóbbi testületi ülésen a képviselők többek között elfogadták az idei költségvetést, amely a körülményekre való tekintettel idén sem lesz lazább, mint tavaly volt. De mire lesz elég a mintegy 530 millió forint?

Borsányi Bea

Fotó: FMH-archív / Pesti Tamás

A tavalyi évet illetően közösségi oldalán így értékelt Németh Norbert, polgármester: „Igen takarékos gazdálkodás mellett sikerült teljesíteni a terveinket. Egy évvel ezelőtt a covid és a háború miatt teljes bizonytalanságban terveztünk és csak a legszükségesebb dolgokra költöttünk. Ezért nem volt képviselői tiszteletdíj, tájház felújítás, újabb út felújítások és költséges zenés fesztiválok. Viszont minden nehézség ellenére be tudtuk fejezni a községháza felújítását a tervezett önerővel, megemeltük a beiskolázási támogatást, osztottunk szociális tűzifát és tettük, ami szükséges, lehetséges. Sok előkészítő munka után új cégek települtek kis falunkba és a nagyberuházások miatt jelentősen megemelkedett az iparűzési adónk, ezzel jelentős tartalékot tudtunk felhalmozni” – írta.

Ami az idei évre vonatkozik, Szár 528 millió forintból gazdálkodhat, de ahogyan a polgármester megjegyezte, az idei évben is csak a növekvő bizonytalanság árnyékában tudnak tervezni. Cél, hogy a község megőrizze a pénzügyi stabilitását. Kiemelte, idén sem terveznek adóemeléseket, telek eladásokat, vagyon felélést, hitelfelvételt, csak szigorúan a legfontosabbakat. Ugyanakkor megmarad minden szociális támogatás és inflációt követve növekszik az önkormányzat dolgozóinak bére. Szeretnék elkezdeni a Magyar Falu program megmaradt pályázatainak kivitelezését is. Húsvét után várható az Óvoda közben az út és a járda felújítása, a temetőben a bevezető járda felújítása, a rendelő körüli járda és a mentő beálló térkövezése, a hivataludvar rendezése és a Vértes utca felújítása. 

Újra lesz képviselői tiszteletdíj is, amit viszont a képviselők többsége a sportcsarnok fenntartására kíván fordítani. 

A polgármester azzal zárta, hogy amennyiben a település kap további anyagi segítséget, olyan tervek is megvalósulhatnak, mint pl. a buszmegálló peronok építése, a szabadtéri színpad helyének rendezése, a temetőkerítés befejezése, a művelődési ház belső meszelése és a nagyterem parkettájának a cseréje. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában