Díjátadó

2023.03.15. 14:00

Bokros Judit újságíró vehette át az idei évben a Penna Regia díjat

Az évente átadott Penna Regia díj annak a személynek adományozható, aki a sajtó képviselőjeként elősegítette Székesfehérvár ismertségét, elismertségét helyi, országos és nemzetközi szinten egyaránt.

Déri Brenda

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Idén a díjat és az ezzel járó elismerést Bokros Judit újságíró, költő kapta, akinek újságírói és irodalmi tevékenységeire kétségkívül igaz, hogy hozzájárult városunk népszerűsítéséhez. Amellett, hogy hosszú évek óta a Fejér Megyei Hírlap munkatársa, Az aranyat érő beszélgetések sorozatnak a háziasszonya, P. Maklári Évával vezeti a Vörösmarty Társaság ifjúsági csoportját, a Vörösmarty Kuckót és verseket is ír, amelyek közül több az Élet és Irodalomban is megjelent. Idén januárban pedig Felfedezés címmel mutatta be első verseskötetét. 

Ahogy a díjátadón is elhangzott, a dátumválasztás nem véletlen, minden évben igyekeznek március 15-re időzíteni az átadó ünnepséget, tisztelegve ezzel a 12 pontban foglaltak előtt, kiemelvén a sajtószabadságot és a cenzúra eltörlését.

A polgármester, Cser-Palkovics András köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadsága alapvetően lényeges. 

– E kettő különösen fontos egy olyan zajban, amit a közösségi média ural. Óriási a felelőssége azoknak, akik azt a lehetőséget, képességet kapták, hogy írjanak és szerkesszenek. Eldönthetik, hogy egy-egy hírrel összefüggésben mi a véleményük. Eldönthetik, hogy miről kívánnak írni és miről nem. A zaj óriási és, ha valaki ebben a zajban nem figyel kellően oda, akkor bizony utat is téveszthet. Az újságírók viszont segíthetnek az embereknek megérteni azt a világot, amiben élünk. Éppen ezért ez egy gyönyörű hivatás és szolgálat, ugyanekkor hatalmas felelősség is – mondta a városvezető, aki azt is hozzátette, hogy úgy véli Bokros Judit írásaiból kiderül, hogy érzi és tudja kezelni a hírek súlyát és értékét. Ezt pedig már nem csak újságíróként, hanem költőként is teszi, amire a város közössége is büszke.

Fotós: Fehér Gábor / FMH


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában