Családi örökségből fakadó elhivatottság (Videó)

A Székesfehérváron élő Bencze Tamás neve mára már teljesen egybeforrt az általa 2004-ben alapított I. András Király Lovagrend nevével, melynek nagymestereként, a katonai hagyományőrzést szívügyének tekinti. Nem véletlenül! Ahogy szokták volt mondani: „A vér nem válik vizzé" – e közmondás pedig az ő életútján is tetten érhető.

Honnan ez az elhivatottság? De úgy is kérdezhetném, milyen meghatározó élmények késztették arra, hogy egy katonai hagyományőrző lovagrendet alapítson?

– Ez egy gyerekkori hagyaték. Nálunk a nagyapák megélték az első világháborút és állandóan ez volt a téma. Ünnepek előtt, karácsony alkalmával, miközben az angyalkák díszítették a fát, mi kint a konyhában a két bátyámmal együtt körbeültük az öregeket, akik elmesélték háborús történeteiket. Nekik az volt a Nagy Háború, mialatt végigjárták a frontokat, de túlélték és szerencsésen hazaértek. Sajnos voltak azért veszteségek, mindkét családi ágat alaposan megtizedelte a világháború, de ők ketten megmaradtak. Ebből fakad ez az elhivatottság.

Ennek okán, gondolom már nem is volt kérdés, hogy a katonai hagyományőrzés irányába vezet az életútja..

– Voltak kisebb kitérők, de igen. Mindig érdekeltek az emberek, a történelem pedig az emberekről szól. Szerettem szavalni is, hiszen mi mást is szavalhat az ember gyerekkorában, mint Petőfit. Minden polgári házban a biblia mellett ott volt egy szép vastag Petőfi kötet is. Nekünk is megvan azóta is. Emlékszem, még olvasni sem tudtam jóformán, de már lapozgattam, mert szép képek voltak benne. Így aztán megmaradt ez az egész, a történelem és az olvasás szeretete. Emellett a fegyvereket is imádtuk a két bátyámmal együtt, úgyhogy a három fiú fegyver nélkül nem is létezhetett volna. A húsvéti nyúltól is mindig azt kaptunk ajándékba; vagy pisztolyt vagy puskát vagy valami hasonlót hozott. És mint tudjuk, a gyermekkori élmények mindig befolyásolják az ember jövőjét, így hát az enyémet is. Felnőttként több évtizednyi folyami hajózás után, biztonsági őrnek álltam. Gondoltam, ha már fegyver, akkor legyünk biztonsági őrök. Itt is végigjártam a szamárlétrát, ma már egy nagyvállalatnak a biztonsági szolgálatát vezetem és remélem, egy év múlva nyugdíjba megyek.

Jó egészséget kívánunk hozzá! Ha már szóba hozta a Petőfi-köteteket. Melyik a kedvenc verse?

– A harcias verseit szerettem, a „Talpra magyar" még most is megy kívülről – mosolyodott el – negyedikesként szavaltam el először. De minden évben március 15-én előadtam valamit, részt vettem az ünnepi műsorban, tehát az irodalom, a versek, a történelem, a hazafias érzések mindig is velem voltak, s lesznek ezután is.

Mielőtt azonban március 15-ére kanyarodnánk azért egy fontos dátumot 2004-et ne hagyjuk ki a felsorolásból...

– Igen, 2004-ben tizenegy taggal megalapítottuk az I. András Király Lovagrendet. Ez egy katonai hagyományőrző egyesület, amely nem véletlenül kapta ezt a nevet. Két okból. Egyrészt olyan királyt kerestünk, akinek van emlékhelye, ráadásul I. Andrásé az egyetlen bolygatatlan sír a királyaink közül. Sírhelye a Tihanyi Bencés Apátság altemplomában található. Másrészről a célunk az volt, hogy I. András király kultuszát felélesszük. Az első néhány évben az ő korával foglalkoztunk és megpróbáltuk visszahelyezni abba a méltatlanul elfeledett körbe, amit ő nem érdemelt meg. Egy olyan királyunk volt tudniillik, aki végleg a keresztény világhoz kapcsolta Magyarországot.

És most térjünk rá március 15-ére. Itt vagyunk az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 175 évfordulójának küszöbén, ráadásul idén Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára is emlékezünk.

– Igen, 200 évvel ezelőtt született koszorús költőnk Petőfi Sándor, akiről érdemes lenne bővebben is tudnia a magyar honfiaknak, de sajnálatos módon van egy olyan Petőfi-kultusz, amit nehéz áthágni és nem szívesen veszik azt, ha szokatlan dolgok kerülnek elő.

Mit ért ezalatt?

– Kétségtelenül, Petőfi Sándor és szellemi hagyatéka olyan közösségteremtő erővel bír, amelynek a magyar identitástudatban hatalmas a szerepe. Koszorús költőnk a nemzeti emlékezetben mindig is a szabadság, a nemzeti függetlenség idealizált alakjaként jelent meg, akinek népszerűségét a mindenkori politikai vezetés is előszeretettel használta, saját szájíze szerint értelmezte, alakítva a Petőfi- kultuszt. Távol áll tőlem még a feltételezés is, hogy ezzel az ő személyének jelentőségét igyekezném kétségbe vonni, de van néhány érdekes adalék, amit érdemes vele kapcsolatban megemlíteni, amit a történelemkönyvekben sem olvashatunk, de a feljegyzésekben igen.

Általában mikor a gyermekeket oktatják, elfelejtik említeni, hogy az 1848-as honvédsereg parancsőrtisztjeként századosi rangban szolgáló Petőfi Sándor már ismerte a katonai mesterség alapfortélyait, hiszen a heves vérmérsékletű költő – 17 évesen – Sopronban önkéntesen öltötte fel magára a később elnyomó hadseregként elhíresült császári kabátot. Hat évre írt alá, de csak másfél évig katonáskodott, mivel az egyik hadgyakorlaton tüdőbajt szerez és 1841. februárjában egy orvosi felülvizsgálatot követően elbocsátják a szolgálatból, obsitja szerint „tisztességesen és becsületesen szolgált”. Miért is tette? Akkoriban, ha egy férfi ember nem volt katonaviselt, arra egy jó érzésű lány rá se nézett. Úgy vélték, ha a katonaságnak nem kellett, akkor biztos valami baja van neki. Tehát csak a katonaviselt ember volt férfiember és költőnk Bordalaiból tudhatjuk, hogy Sándorunk igen szerelmes természetű volt.

Mit jelent Ön szerint a mai kor emberének a márciusi ifjak hőstette?

– Inkább közelítsük meg onnan, hogy 175 év óta létezik az önálló Magyar Honvédség. Ez azt jelenti, hogy azóta beszélünk magyar katonaságról, mint honvédségről. Ilyen megszólítás pedig Európában nincsen máshol. A hon és annak védelme tehát összetartozik. Közelítsük meg innen, hogy kik azok az emberek, akik ezért a forradalomért és szabadságharcért életüket adták. A Magyar Honvédség másfél éve alatt 200 ezer főt számlált. Ennek a létszámnak az egyharmada tót nyelvű volt, de nagy számban képviseltették magukat a románok, nem beszélve a svábokról, a ruszinokról. Körülbelül a 200 ezer magyar hadseregből tehát 65-70 ezer volt magyar, a többi az idegen nemzetiség volt. Sajnos erről sem szoktunk beszélni, de miért nem? Számomra ez az arányszám és az összefogás azt üzeni, hogy meg kellene békülnünk ezzel a Kárpát-medencével, ahol élünk és meg kell találnunk a hangnemet és azt a közös érdeket, ami alatt ez az ország működni tud. Például az 1867-es kiegyezésünknek is ez volt a célja ugye. És így lett a magyar forradalmat vérbe fojtó császárból a későbbiekben közkedvelt „Ferenc Jóska". Emlékszem a nagyszüleim is így emlegették. Tehát az egyértelmű üzenet, amit én látok: az a megbékélés a Kárpát-medence népeivel.