Frissen Fejérből

2023.03.21. 15:30

Kreatív vetélkedők és tanulmányi versenyek a Rákóczi-héten (videó)

Tudást és kreativitást egyaránt igénylő vetélkedő, sportversenyek és idegen nyelvi szakmai nap színesíti az ide Rákóczi-hét programjait. A keddi versenynapon mintegy 300 diák mérhette össze tudását a Rákóczi iskolában.

Héjj Vivien

A tárgyi tudás mellett a kreativitás és a csapatmunka is elengedhetetlen volt

Fotó: NAGY NORBERT

A hétfői alkotónap és néprajzi vetélkedő után kedden ismét a versenyek kapták a főszerepet a Székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában, ahol a névadóról elnevezett tematikus hét keretein belül fehérvári és megyei iskolák diákjai mérhették össze tudásukat.

Mintegy háromszáz tanuló sorakozott az intézmény tornatermében, hogy az iskolai énekkar műsora és Kövecses Csilla intézményvezető köszöntője után különféle tanulmányi területeken mutathassák meg képességeiket. A reáliák szerelmesei a matematika- vagy a komplex természettudományi versenyen találkozhattak, míg a humán irányultság kedvelői a helyesírási, a szövegértési és az angol nyelvi versenyen bizonyíthattak. Ugyancsak ezen a napon tartották az intézmény néhány éve elhunyt magyartanárának nevét és emlékét őrző Németh Zsuzsanna műveltségi versenyt.

Az iskolai énekkarosok műsorával hivatalosan is elkezdődött a versenynap
Fotós: NAGY NORBERT

A hét további részében előadásokkal és bemutatóórákkal színesített angol nyelvi szakmai nap, majd az ARAK AKTÍV sportvetélkedője várja a diákokat. Pénteken az intézmény ad otthont a Tudásbajnokság országos verseny vármegyei fordulójának, ahol 150 diákot várnak a feladatsorok. A programsorozat az intézmény névadója, II. Rákóczi Ferenc születésnapján zárul, a diákok Rákóczi nemrég felavatott szobránál adnak ünnepi műsort.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában