A jelen technológiájával jobban megismerhetjük a múltat

2023.03.30. 14:00

"Mesélő" parcellakövet avattak a székesfehérvári Hosszú temetőben (galéria)

Tájékoztató parcellakövet avattak a székesfehérvári Hosszú temetőben. A kövön lévő QR-kód segítségével az érdeklődők olyan, a sírkertben nyugvó személyek életét és történetét ismerhetik meg, akik sokat tettek az országért és benne Székesfehérvárért is.

Baráth Eszter

Fotó: Nagy Norbert / FMH

A Nemzeti Örökség Intézete egy éve indította el azt a programsorozatot, amelynek célja, hogy minél több temetkezési helyen felkiáltójelként álljon egy parcellakő, hogy méltó módon hirdesse a Nemzeti Sírkertbe sorolt sírokat. A kezdeményezés keretében március 30-án Székesfehérváron is okos parcellakövet avattak a Hosszú temetőben, amelynek segítségével modern eszközökkel lehet tájékozódni a múlt jeles alakjairól, akiket ott temettek el.
– A jelenleg országosan több mint hatezer sírt magába foglaló Nemzeti Sírkert a fizikai valóságban közel hétszáz temetkezési helyet érint. Abban bízunk, hogy néhány éven belül az összes érintett temető, park, altemplom, önálló kripta és mauzóleum, valamint gyásztér bejáratánál megtalálható lesz egy olyan, ma itt felállított parcellakő és egységes rendszerrel elhelyezett temetőtérkép, amelyek azt jelzik majd minden látogatónak, hogy egy vagy több, a magyar nemzet számára fontos személy nyughelye közelében járnak – fogalmazott köszöntőjében Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója. Móczár Gábor hangsúlyozta, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság döntése nyomán védetté váló sírok nem felszámolhatóak, felettük a Nemzeti Örökség Intézete gyakorolja a rendelkezési jogot. – A Nemzeti Sírkertbe sorolt nyughelyek olyan személyekhez köthetők, akik mindannyiunknak példát adhatnak. Példát hősiességből, hazaszeretetből, elhivatottságból, kitartásból és példát szakmai alázatból. Olyan személyek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy mi magyarok, itt a Kárpát-medencében, ezer éven át megmaradhassunk és gyökereinket egyre mélyebbre ereszthessük. Olyan személyek, akik a múltban elért eredményeikkel irányt mutatnak nekünk a jövőre is – emelte ki a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója. Móczár Gábor hangsúlyozta, napjainkban sokkal nagyobb szükség van ezekre a példákra, mint valaha. – Ma, amikor az európai nemzetek identitásának, vallásának, kultúrájának feloldódása közepette a magyarság megmaradása a tét, legnagyobb felelősségünk nemzetünk és nemzeti identitásunk megőrzésében van – hangsúlyozta a főigazgató.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszönetét fejezte ki a Nemzeti Örökség Intézete felé, hogy kezdeményezésük keretében Fejér vármegye székhelyén is okos parcellaköveket helyeztek el. A Hosszú temető mellett ugyanis a Béla úti köztemetőben, a Csutora temetőben és a Sóstó temetőben is hasonló parcellaköveket helyeztek el. – Amikor történelmi temetőinkben szakemberek közreműködésével szervezünk bejárási lehetőséget, akkor mindig megmutatkozik, hogy nagyon nagy igény van erre. Mindig megfogalmazódik az is, hogy szeretnének még többet tudni, van tehát igény és kíváncsiság arra irányulóan, hogy kiket rejtenek ezek a sírok, kripták egy-egy régi temetőben – emelte ki a polgármester. Mint mondta, ezek a parcellakövek arra adnak lehetőséget, hogy ha valaki nem egy csoporttal látogatja meg a temetőket, akkor legalább azokat a sírhelyeket megismerhesse és többet tudhasson az ott nyugvó emberekről, sorsokról, amelyeket a QR-kód segítségével megtalálhatnak.
Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, ez a hónap több tekintetben is az emlékezésről szólt. – Egykori hőseink és nemzeti nagyjaink irányába meglévő adósságunkat kizárólag az emlékük életben tartásával és a megfelelő tisztelet lerovásával törleszthetjük. Az emlékezés része mindennapjainknak is, de azt gondolom, minden emlékezés akkor épít minket, ha jól emlékezünk, és akkor emlékezünk jól, ha tanulunk a múltból, a múlt erényeiből és beépítjük azokat, amikor a jövőt építjük – emelte ki az ünnepségen Vargha Tamás.
Móczár Gábor, Cser-Palkovics András és Vargha Tamás közösen avatták fel azt a parcellakövet, amelyen egy QR-kód kapott helyet, s melynek leolvasásával a Hosszú temetőben nyugvó Kelemen Béláról, Rosty Istvánról Say Móricról és Hollósy-Kuthy Lászlóról tudhatnak meg többet az érdeklődők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában