A számok bűvöletében

2023.03.16. 13:00

Pi-napot tartottak a Széchenyiben

A matematika egyik legnépszerűbb száma került fókuszba a Széchenyi István Gimnáziumban ezen a héten kedden.

Szente Patrícia / duol.hu

Az iskolában minden arról a bizonyos állandóról szólt, egész nap pi-vel kapcsolatos, felettébb kreatív programokon vehettek részt a diákok. 
Ahogyan az a felvezetésből is kiderült, a március 14-én tartott nemzetközi pi-napot idén a Széchenyi iskola is megünnepelte. A napot frappáns módon azért ekkor ünneplik, mivel az aznapi dátum számjegyei megegyeznek a matematikai pi számjegyeivel, két tizedes jegyig (3,14). Az iskolában a pi-napi programkavalkád Simonné Baranyai Anna tanárnő kezdeményezésére jött létre, ahol értékes nyereményekkel gazdagodhattak a diákok. 

A hagyományteremtő szándékkal létrehozott esemény szervezői már a délelőtt folyamán megannyi, tematikus programmal várták a tanulókat. Az ünnepre több hete készülnek a gimnáziumban, ugyanis első lépésként már januárban meghirdettek egy komplex művészeti versenyt, amelyre az indulók zenei, irodalmi és képzőművészeti kategóriában nevezhettek. Emellett márciusban egy pi-tesütő versenyre is jelentkezhettek a diákok, édes és sós pitékkel egyaránt. A finomabbnál finomabb süteményeket a keddi rendezvényen bírálták, később pedig a nagyszünetben hirdették ki a díjazottakat, valamint a komplex verseny nyerteseit egyaránt, de a zenei verseny indulói is ekkor léptek fel, sőt a Ledenitzenből a sítáboron részt vevő széchenyisek is üdvözölték diáktársaikat. 
A rendhagyó napon az osztályokon belül úgynevezett Pi Day Challenge zajlott, ahol minden a 3,14-ről szólt, mégpedig sportos formában. A nap végén összesített eredmények alapján az egyéni győztes, valamint a legtöbb egyéni győztest adó osztály elnyerhette a Pi Warrior elismerő titulusát is. 

A pi-napi események délután tovább zajlottak. Fél 3-tól az iskola aulájában Fábián István fizika-matematika szakos tanár tartott érdekes előadást a széchenyiseknek „A pi története..” címmel. Az előadás során a résztvevők a pi-vel ismerkedhettek meg mélyebben. 
Az egész napi pörgést és a verseny izgalmait végül egy teadélutánnal egybekötött filmklubon vezethették le az iskolások, amelyen az öt éve ezen a napon elhunyt Stephen Hawking életét feldolgozó, A mindenség elmélete című filmet vetítették le. A Széchenyi gimnázium pi-napja ezzel lezárult, remélhetőleg az jövőre is ugyanilyen népszerűségnek örvend majd. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában