2023.03.06. 14:30
Tanulmányi versenyek és izgalmas programok várják a vasváris diákokat
A szokásoktól eltérően ezúttal hétfőn reggel nem a tankönyvek, a házi feladatok és az írásbeli feleletek kapták a főszerepet a Vasvári Pál Általános Iskolában, ugyanis különleges napok, sőt, hetek állnak a diákok előtt: hivatalosan is elkezdődött a „Vasvári-Hét”.
Hivatalosan is elkezdődött az idén több mint két hétig tartó, színes programokat ígérő " Vasvári Hét"
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Egyenruhába öltözött huszárok sorakoztak a György Oszkár téri iskola első emeletén, ahol ünnepélyes keretek között nyitotta meg az intézmény igazgatója és önkormányzati képviselője a már hagyományosnak számító „Vasvári-Hét” elnevezésű iskolai rendezvénysorozatot, mely idén egy helyett csaknem kettő és fél hétig tart majd.
A diákok énekes-verses műsora után Laczkó Gábor, az iskola igazgatója felelevenítette az intézmény névadójának élettörténetét. Elhangzott, Vasvári Pál egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis faluban látta meg a napvilágot 1826-ban. Később Böszörménybe költözött családjával, tehetsége már fiatalon szembetűnő volt, tanulmányait a nagykárolyi piarista gimnáziumban végezte, ahonnan egyenes út vezetett a fővárosi egyetemere. A kiváló történész, a márciusi ifjak vezéralakja nemcsak szavakkal hirdette a szabadság eszméjét, hanem tetteivel is.
![](https://cdn.feol.hu/2023/03/BSwS1IIuidZ0DeWiPqwY-mFXBilxEnCSwJR-HPunOpw/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc1ZDkyOGM5NWJmZDQyY2NiMTZmYzQ5MTdkYzcyYWNl.jpg)
A színes programokkal teli hetet hivatalosan Viza Attila önkormányzati képviselő nyitotta meg, aki köszöntőjében arról beszélt, Vasvári neve kötelez: az ide járó gyerekek jó példát kapnak a hazaszeretetről, a hősiességről és a közéleti szerepvállalásról.
![](https://cdn.feol.hu/2023/03/ihgMlwOl04L-AzfMYeCLD_cuO12V5-9hjOvBO5zBg-E/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhYjBmMTRlYzU2YjQ1ZWViMDM2YTU1MzViNzkxZWNm.jpg)
Az elkövetkező több mint két hétben számos izgalmas program várja a vasvárisokat. Lesz egyebek mellett szavalóverseny, Vasvári Pál életét és korát feldolgozó történelemverseny, majd március 17-én a Vasváris Gála teszi teljessé a programsorozatot.