Elrabolva: Szudánból menekítették haza, Baracskára

Napok óta lövik egymást a hatalomért versengő szudáni tábornokok katonái, a kormányerők és a félkatonai egységek. És ahogyan ez Afrikában lenni szokott, egyre több az ártatlan civil áldozat. Ismét a honi híradások elején szerepel Szudán, miután tizennégy magyart, és velük együtt más külföldieket, közöttük olaszokat és amerikaiakat a magyar Külügyminisztérium koordinálása mellett sikerült Egyiptomba menteni az országból, ahol újra kiújult a véget nem érőnek látszó fegyveres konfliktus, ami leginkább egy kaotikus polgárháborúhoz hasonlít. Talán kevesen emlékeznek arra, hogy van egy Fejér vármegyei honfitársunk, akit ennél összehasonlíthatatlanul veszélyesebb helyzetből kellett kimenekíteni Szudánból, hiszen őt elrabolták, fegyveres bűnözők fogságába került.    

A baracskai Papp Istvánt 2010. október 7-én fogták el és 2011. január 5-én szabadult ki a rabságból. A borzasztóan hosszú, kilencvenegy pusztaságban töltött szörnyű nap során néha azzal kínozták, hogy eljátszották a kivégzését. Bekötötték a szemét, térdre kényszerítették, majd végül „megkegyelmeztek” neki: úgy szórakoztak, hogy kettészakítottak a feje felett egy papírt. Nevettek rajta, azt mondták, tévedés történt. Igaz, hogy nem ütötték-verték, fizikai értelemben nem bántották, de valahogyan a lelki nyomást is túl kellett élnie. Túlélte, mert szerencsés alkatú férfi: számot vetett a lehetőségeivel, a legrosszabbra készülve egy cigarettás papírra végrendeletet írt, de valójában soha nem adta fel. Egy kilencvennyolc szemből álló lánccal fához kötötték, és a földön aludt. Amikor elrablói – akik az életéért váltságdíjat követeltek –, tovább indultak, hogy ne lehessen őket megtalálni, mindig magukkal hurcolták. Papp Pistának volt egy botja, amivel nagyjából 150 kilométert gyalogolt a sivatagban és közben megölt három skorpiót. Ment, amerre vitték, amerre hajtották. Aztán a botot hazahozta emlékül.  

A Fejér Megyei Hírlap az egyetlen médium volt, amelyik Papp István munkájára még az elrablása előtt kíváncsi volt, baracskai otthonában látogattuk meg az egyik olyan napon, amikor éppen itthon tartózkodott, családja körében. Kiszabadulása után, amikor már minden címlapon az ő sztorija szerepelt, ismét találkoztunk. Megkérdeztem, hogy újra elmenne Szudánba, ha lenne lehetősége változtatni a múlton?  

– Nem tennék másként semmit, főleg, hogy tudom, kiszabadultam, és ezt részben a viselkedésemnek köszönhettem. Tanácsot adni nehéz, hiszen minden eset, helyzet más és más, és az érintettek, legyen elrabolt vagy fogva tartó, reakciója is más és más. De ami talán közös lehet minden hasonló esetben, hogy nem szabad pánikba esni, az emberi tartás nagyon fontos. Nem szabad könyörögni, nem lehet kimutatni a gyengeséget. Szeretni kell az életet. Könnyű most már kimondani: átéltem, hogy ki akartak végezni. Van egy pont, amikor mindenbe beletörődik az ember, csak legyen már vége. De hála Istennek, megúsztam.  

Más ember egy ilyen halálos élmény után megfogadná, hogy soha még csak a faluja határát sem hagyja el, de őt más fából faragták. Folytatni akarta a munkáját. Az ENSZ persze Szudánba nem engedte vissza, négy másik helyszín közül választhatott, és ő Haiti mellett döntött. Legtöbbet egy olyan programban dolgozott, amivel a nemzetközi szervezet csökkenteni próbálta a fiatalok körében, valamint a nőkkel szemben elkövetett erőszakos cselekedetek számát. Munkatársaival napelemtelepítési és oktatási projekteket indítottak, utóbbit azért, hogy azoknak, akik abban részt vettek, nagyobb esélyük legyen munkát találni. Szerveztek képzést varrásra, zöldségtermesztésre, gyertyaöntésre, méztermelésre, joghurt- és sajtkészítésre. Mindent megcsinált, aminek értelmét látta.  

Első nemzetközi küldetése az Irak és Irán közötti hosszú háború után az UNIMOG Katonai Megfigyelő Misszió volt 1989-től 1990-ig. Papp István nem csak ENSZ alkalmazott, békefenntartó, de katona is: harminc évig szolgált a honvédség kötelékében. Ezt pedig nem lehet soha elfelejteni: úgy mondják, aki egyszer surranót húzott, sodorja bárhová az élet, mindig katona marad. Gyakran látni a pákozdi katonai emlékparkban, nemzeti emlékhelyen, ahol önkéntes feladatokat végez, legutóbb ő is a vendégek között volt, amikor a leköszönő Görög István ügyvezetőt búcsúztatták munkatársai és tisztelői. A Magyar Honvédség műveleti tartalékosa, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezetének megbecsült tagja, aki gyakran tart előadásokat, felkészítéseket olyanok számára, akik veszélyes békefenntartó munkára vállalkoznak. Életének fontos állomásairól kiállítás tanúskodik a pákozdi emlékparkban, ahol a látogatók nem tudják, hogy akivel találkoznak, annak életéről – de annak kilencvenegy napjáról bizonyosan – nagyon izgalmas filmet lehetne leforgatni. A túlélés igazi moziját.