Útátadás

2023.04.05. 17:30

Fekvőrendőrök is kerültek a Petőfi utcára

Két felújított útszakaszt adtak át Bodajkon szerda késő délelőtt: a Petőfi utca mintegy száz méter hosszon, a Dózsa György út pedig 500 méter hosszon kapott új borítást.

Borsányi Bea

Az átadón mind a két óvoda gyermekei adtak egy-egy rövid műsort

Fotó: Borsányi Bea / Fejér Megyei Hírlap

A munka 50,4 millió forintból valósult meg, ebből a bodajki önkormányzat 10,4 millió forintot vállalt saját önerőből. A Petőfi utca, amely többek között a forraltbor főző versenyek helyszíne szokott lenni, a régi, rossz állapotú aszfaltborítás helyett most térkőburkolatot kapott, az utca elején és végén pedig fekvőrendőröket alakítottak ki. Ahogy azt Wurczinger Lóránt, polgármester az átadón elmondta, ezzel is próbálják az utca átmenőforgalmát lassítani, illetve rávenni az autósokat arra, hogy inkább a főútvonalat használják. Akik rendszeresen jártak a Petőfi utcán korábban, jó lesz, ha figyelnek, mert a felújítást követően korlátozást is bevezettek: bizonyos tengelyterhelés felett már nem hajthatnak be az utcába.

A polgármester az átadón örömét fejezte ki, hogy újabb útszakaszokat sikerült rendbe tenni, de ahogy megjegyezte, maradtak még felújításra váró utak a településen. Az önkormányzat tehát továbbra is pályázni fog, ám, hogy melyik utca lesz a következő, amelyik egy sikeres pályázat esetén megújulhat, azt egyelőre nem árulta el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában