Aki nem hiszi, járjon utána!

2023.04.21. 11:30

Hatalmas az érdeklődés az alapi hagyományőrző napra

A helyi önkormányzat, élükön a polgármesterrel örömmel számolt be a közösségi oldalon és a feol.hu-nak is, hogy mekkora érdeklődés övezi az eseményt. Aki teheti, ne hagyja ki!

Kecskés Zoltán

Mosolygós arcokra lehet számítani a szombati alapi eseményen.

Fotó: Önkormányzat

– Április 22-én, vagyis most szombaton kerül megrendezésre a Hagyományőrző nap. Már a meghirdetés pillanatában hatalmas érdeklődés övezte az eseményt. A statisztikák szerint (közösségi oldal) mostanra közel 35 ezer (!!!!) személy látta a plakátot, 112-en megosztották, és több, mint 300-an reagáltak rá. Ilyen számok tükrében már csak azt reméljük, hogy az időjárás is kegyes lesz hozzánk, és egy jó hangulatú napot tölthetünk el együtt – olvasható a bejegyzésben

Az eseményen táncház, bábelőadás, lovasbemutatók, kézműves foglalkozások, no meg koncertek szerepelnek a lajstromban. A programok már 9.30-tól elkezdődnek: Kneifelné Laczkó Krisztina táncháza nyitja a programok sorát, aki a Mezőföldi Kistücskök közreműködésével táncházat ad, miközben a paprikás csiga sütő verseny is kezdetét veszi. Ezt követően Vitáz László és Vas Juliska interaktív bábelőadását (11.00) élvezhetik az érdeklődők. Az ünnepélyes megnyitó 13.00 órakor várható. Emellett kiállítások, kézműves-foglalkozások színesítik a napot. Délután pedig rátesznek még egy lapáttal: Fellép többek között László Attila (15.30), Horváth Elemér és barátai (16.30), illetve a Kék és Narancssárga együttes is (18.00). A napot egy hamisítatlan bál zárja (21.00-tól), a talpalávalót pedig a nagykarácsonyi Szamaras zenekar biztosítja.  Éjfélkor tombolát is húznak.

Vezető képünk illusztráció!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában