Tényleg ennyire rossz lenne a helyzet?

2023.04.27. 17:27

Mit tehet az a fiatal, aki lazítana a barátokkal, de nem szereti a diszkókat? - az utca embere megmondja

Hova menjenek a fiatalok, akik nem szeretnek szórakozóhelyre járni, de mégsem egy kávézóban vagy egy bárban ücsörögnének? Milyen lehetőségeik vannak? Erről kérdeztük az utca emberét.

Déri Brenda

Fotó: Pexels

Az elmúlt néhány napban több alkalommal is írtunk azokról a fiatalokról, akik Székesfehérváron a Sarló utca egyik panelházának a tetején klipet forgattak április 21-én, pénteken. Ám ennek akkora visszhangja volt, főleg a városban, hogy igyekeztünk minden oldalról körbejárni az esetet. Próbáltunk eljutni a bandához is, ám nem jártunk sikerrel, illetve néhány szót váltottunk az érintett társasház közös képviselőjével, aki ugyan csak tömören, de elárult néhány információt. Majd a katasztrófavédelemnél és egy másik társasház közös képviselőjénél is érdeklődtünk a tetőhasználatra vonakozó szabályozás kapcsán. Mindezeket már megírtuk, ugyanekkor kíváncsiak voltunk arra, hogy mit gondol erről az utca embere és szerinte, hol tudnának zavartalanul kikapcsolódni a mai fiatalok?

A fő utcát járva szinte egyből szóba elegyedtünk két hölggyel, akik habár nem fehérváriak, de mindketten azt javasolták, hogy olyan helyen kellene nekik bandázni, zenélni, ami távolabb esik a sűrűn lakott övezetektől. 

Fotó: Bagotai Zsanett / Feol.hu

- Esetleg egy klubház vagy közösségi ház, ahol szólhat hangosabban a zene, van büfé és senki nem zavarná a másikat - mondta az egyikőjük.

Egy másik arra járó szerint olyan helyek kellenének, ahol régen ők buliztak, mint a Bahnhof, Gondűző vagy a Placc. Manapság szerinte már nincsenek ilyenek, főleg nem a környéken. Végül a Zichy liget felé haladva beszélgettünk még egy hölggyel, aki elmondta, hogy őt nem zavarná, ha azt hallja, hogy jól érzik magukat a fiatalok, de azért megérti, hogy ez sokakat bosszanthat, így ő is a távol eső részekre menne, ha nem szeretné, hogy másnak problémát okozzon. 

- Habár nem vagyok idevalósi, de régen ez talán annyival volt egyszerűbb, hogy az épületek nem álltak egymás hegyén-hátán, így könnyebb volt egy olyan helyet keresni, ahol összejöhettünk –.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában