Duplán ünnepeltek a településen

2023.05.17. 15:19

A gyermeki lét terei újultak meg Alapon (videóval, galériával)

Közhely, de igaz. A gyermekekbe fektetett források adják a jövőt. Értük élnek, dolgoznak a ma felnőttjei. Ennek jegyében Alapon több fejlesztést is átadtak egy füst alatt szerdán délelőtt a Kormány kiemelt projektjeként futó Magyar falu programnak köszönhetően.

Kecskés Zoltán

Átadták a Cecei Általános Iskola Alapi Tagiskolájának tornaszobáját. A képen Tiringer Istvánné, Szalai János Milán, Szilágyiné Németh Sarolta, Varga Gábor.

Fotó: Nagy Norbert

Az ünnepségeken ott voltak a helyi képviselő-testület tagjai, Szalai János Milán polgármester, Varga Gábor országgyűlési képviselő, az intézmény vezetői és munkatársai, valamint az édes kicsi gyerekek is, akik műsorukkal pillanatok alatt belopták magukat a jelenlévők szívébe.

Elsőként a Cecei Általános Iskola Alapi Tagiskolája felé vettük az irányt, ahol népviseletbe bújt gyerekek fogadtak bennünket az átadásra váró tornaterem előtt. Már ekkor sejteni lehetett, hogy nem egy sima protokoll eseményről van szó, annál jóval többről. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy egy épület, vagy akár egy terem önmagában hiába szép, ha nincs lelke. Ám itt Alapon, az általános iskolás diákok szemének csillogása elárulta, hogy itt nem csak nevelés és oktatás zajlik, hanem közösséget építenek. És hogy mit is jelent számukra a megújult tornaterem? Arra az általuk előadott Somogyi táncos (ugrós, csárdás) produkciójuk adta meg a csattanós választ, melyre  hosszú heteken át készültek a gyerekek, tánccal, zenével.

Varga Gábor a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte a mozgás fontosságát és a sport szeretetét. Elmondta, hogy Alapon nagy hagyománya van a sportnak, különösképpen a kézilabdának, melynek hatása a mai napig érződik. Hozzátette, ez a fejlesztés is megmutatja, mennyire fontos, hogy az iskolákban, ahogy ezen a településen is folytassák ezeket a hagyományokat és hozzájáruljanak a mindennapos testnevelés fontosságához, amit a Kormány is elsődleges célként tűzött ki még annak idején.

A Dunaújvárosi Tankerületi Központ igazgatója, Szilágyiné Németh Sarolta Zsuzsanna megerősítette, hogy mekkora dolog az, hogy most átadhatják ezt a tornaszobát új PVC sportpadlóval, fűtésrendszerrel, lámpatestekkel tetővel és vizesblokkokkal, amely pár százezer forint híján 50 millió forintból újulhatott meg. 

Az óvodások műsorukkal pillanatok alatt belopták magukat a jelenlévők szívébe.
Fotó: Nagy Norbert

A hivatalos szalagátvágást követően a továbbiakban az átellenben lévő Alapi Óvoda - Mini Bölcsődébe mentünk, ahol szintén egy hiánypótló beruházásnak örülhetnek a helybéliek. Tudniillik, több mint 47 millió forintból új tető került az alapi csöppségek feje fölé és ezzel egy régóta várt terv valósulhatott meg a településen – hangsúlyozta beszédében Szalai János Milán polgármester. Kiemelte, ezzel egy hosszú idő óta fennálló problémát, a beázást orvosolták. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában