A szabadságharcos elítéli az amerikai kampányt

– Mi a véleménye a plakátkampányról, amit az Egyesült Államok nagykövetsége indított?

– Felháborítónak, botrányosnak, álszentnek és képmutatónak tartom párhuzamot vonni az 1956-os forradalom és az ukrajnai háború között – szögezte le Cey-Bert Róbert Gyula író, egykori ötvenhatos szabadságharcos. – A Szabad Európa Rádió 1956-ban azt sugallta nekünk, tartsunk ki, mert jönnek az amerikai ejtőernyősök. Ha nem is hittük ezt el, talán egy kicsit reménykedtünk ebben. Az ukránokat sokmilliárd dollárral, mindenfajta, legkorszerűbb fegyverrel segítik most, tanácsadók vannak jelen, akik összeszerelik a fegyvereket, műholdakról tájékoztatják őket a különböző célpontok elhelyezkedéséről, orosz hadihajók koordinátáiról. Ehhez képest mi csak egyet akartunk, még ha álomnak is bizonyult: azt, hogy kapjunk olyan páncélöklöket, amelyeket a második világháborúban használtak, mert ezekből nagyon sok megmaradt nyugaton. Az már csodálatos segítség lett volna, de az is, ha legalább nem mondanak semmit.  

– Ezt hogy érti?

– Ha csak bizonytalanságban hagyják a szovjeteket afelől, hogyha támadnak – ez 1956. november 4-én bekövetkezett –, akkor annak súlyos következményei lesznek, mert az Egyesült Államok reagál. Nemhogy ezt nem tették meg, október 30-án titokban még értesítették is Moszkvát arról, hogy tiszteletben tartják a Jaltai Egyezményt, azaz nyugodtan támadhatják Magyarországot, ők nem mozdulnak. Tehát amikor megindultak november 4-én ellenünk a tankok, az már az amerikaiak beleegyezésével történt. Sőt, lényegében bátorították őket, ez pedig több volt, mint cserbenhagyás.Azoknak az értékeknek a megcsúfolása, amit hirdettek: a szabadságot, a demokráciát. Hol voltak ők ezektől az eszméktől? Éppen azt támogatták, hogy a zsarnokság és a szovjethatalom vérbe fojtsa a magyarság szabadságharcát. De tettek mást is ellenünk az amerikaiak, amiről keveset beszélnek.

– Van még olyan, amiről alig hallott a közvélemény?

– A spanyolok önkénteseket készültek küldeni Magyarországra, hogy mellettünk harcoljanak, de ilyen szervezkedés indult meg Németországban, sőt, török önkéntesekről is hallottam. Utóbbiról keveset tudok, de az biztos, hogy az amerikaiak azt üzenték a spanyoloknak: amennyiben egyetlen önkénteseket szállító repülőgépük felszáll Magyarország felé, azt lelövik. Ez történelmi tény.

– Miért tartja álszentnek és képmutatónak az amerikai nagykövet részéről, amikor azt sugallja, hogy ugyanaz történik most Ukrajnában, mint nálunk 1956-ban?

– Mert nem ugyanaz történik, ez egészen másról szól. Most valójában amerikai és orosz érdekek csapnak össze, ezt nevezik proxy háborúnak. (A proxy háborúban jellemzően kisebb országok vesznek részt, hátuk mögött egy nagyhatalommal. Feltétele, hogy a háborúban résztvevő hadviselő országok és a külső szereplők között közvetlen és hosszú távú kapcsolat kell, hogy legyen. Ez a kapcsolat jellegét tekintve kiterjedhet pénzügyi támogatásra, konkrét katonai segítségre, azaz fegyverek szállítására, katonai kiképzésre – a szerkesztő megjegyzése.) Valójában Ukrajnát fel akarták használni úgy, hogy az oroszok „hasába” rakétákat telepítenek, miután felveszik az országot a NATO-ba. Azért is felháborító a plakátkampány sugallta üzenet, mert feltépi azokat a sebeket, amelyeket mi megszenvedtünk: ez pedig az amerikaiak árulása. Ezzel pedig a félrevezetés tovább folytatódik, most is félre akarnak vezetni bennünket, belevinni egy olyan háborúba, amellyel az ő érdekeikért véreznénk. Teljesen egyetértek a magyar kormány és Orbán Viktor miniszterelnök álláspontjával, hogy nekünk ehhez a háborúhoz nincs semmi közünk.

– Túlzó világháborús veszélyről beszélni?

– Nem az. Két világháborúba vittek eddig bele minket a nagyhatalmak. Az első világégéshez semmi közünk sem volt, hiszen a kiegyezés következményeként nem létezett saját külügy- és hadügyminisztériumunk, a bécsi udvar döntötte el, hogy hadviselő féllé váljunk. Tisza tiltakozott, de mi lett a vége? A háború után egyedül minket büntettek meg, Trianonban az ország kétharmadát elvették és négymillió magyar került idegen elnyomás alá. A második világháború olyan volt, mint egy futballmeccs második félideje, részt vettünk benne, mert nem maradt más választásunk, és ismét minket büntettek meg. Harmadszorra is azt akarják, hogy háborúba sodródjunk, márpedig a megmaradt magyarságnak az az érdeke, hogy távol kell tartanunk magunkat a konfliktustól. Botrányos, mutatja az amerikaiak hihetetlen képmutatását és hatalmi gyakorlatát, hogy nem veszik figyelembe más népek létezését. Egy harmadik világháborút mi is nagyon megszenvednénk. 

– Más ötvenhatosok is osztják az ön véleményét?

– Mindenkinek ez a véleménye, akivel eddig beszéltem. Wittner Mária a halála előtt azt mondta nekem: „Robi, természetesen ebben nem szabad részt venni, ez nem a mi érdekünk, ötvenhat szelleme nem csak sugallja, parancsolja nekünk, hogy ebből a háborúból ki kell maradnunk!”. Vissza kell utasítani ezt a kampányt, mert bemocskolja 1956 eszméjét és az aktuálpolitika eszközévé teszi, ellenünk fordítja.  

– Ha időben megkapjuk annak idején a páncélöklöket, az mennyiben segít?

– Azok hihetetlenül hatásos páncéltörő fegyverek voltak. Nem lehetett velük túl nagy távolságra lőni, csupán 50-60 méterre, de utcai harcokban ennyi éppen elegendő. A benzines palackokat csak 25-30 méterre tudtuk eldobni, ezért ablakból, pincéből, kapualjból remekül használhattuk volna a páncéltörőket: vártuk őket, mert emlékeztünk rájuk a második világháborúból. Ha kaptunk volna pár ezret, a szovjetek háromszor meggondolják a támadást. Nagyjából 15-20 ezer fegyveresünk vett részt a harcokban, és ha mindegyikünknél lett volna egy ilyen eszköz, a szovjetek kétezer harckocsival támadva nagy bajba kerülnek. Nem kellett volna közvetlen katonai beavatkozás sem, ha kapunk páncélrémeket: ehhez képest nézzük meg, most mit küldenek az ukránoknak. Hallgassanak tehát, mert ez a plakátkampány csak a saját szégyenükre hívja fel a figyelmünket, és arra, hogy amit tettek, az valójában árulás volt. Az pedig több ezer magyar ember életébe került november 4-e után.