Egy kínai-kanadai az önkéntesek között (videó)

– Kínában születtem, az ország északnyugati részén, ott éltem 7 éves koromig, majd Sanghajba költöztem a szüleimmel – idézte fel Ji Qi egy tábori ágyon, a BOK-csarnok egyik sarkában. – Sanghajban tanultam, aztán 18 évesen elkerültem egy kisvárosba az orosz határ mellé, Kína északi részébe: két óra alatt onnan Oroszországban vagy. Egy évig jártam ott egyetemre, amikor jelentkeztem egy diákcsere programra, amelynek segítségével két évre Kanadába utaztam. A Sziklás-hegység közelében, Edmontonban laktam, ott szereztem diplomát, utána dolgozni kezdtem. Tíz évig éltem Edmontonban, Torontóban újabb nyolc évet töltöttem, és tavaly költöztem Európába, mert Magyarországon vállaltam munkát. Szüleim Sanghajban maradtak, apám tudományos kutató a fizika területén, anyám ugyancsak fizikus, a fizika doktora.

– Milyen területen helyezkedtél el Budapesten?

– Adattudománnyal foglalkozom egy angol cégnél. Az adatokból következtetünk arra, hogy mi történik majd a jövőben.  

– Miért döntöttél éppen Magyarország mellett?

– Összesen tizennyolc évig éltem Kanadában, de közben mindig arról álmodoztam, hogy Európába jövök. Azért választottam Magyarországot, mert Kanadában senki sem tudott róla semmit, miközben nagyon érdekes a kultúrája. Teljesen különbözik a többi országtól, nagyon egyedülálló az eredete, a történelme, a nyelve, és ez engem nagyon érdekelt.

– Mi a véleményed rólunk, magyarokról?

– Amikor megérkeztem, szinte sokkolt, hogy az emberek mennyire tartózkodók velem szemben. De aztán rövidesen rájöttem, hogy valójában nagyon őszinték, becsületesek, csak éppen nem azt mutatják ki, amit legbelül éreznek. Most már nagyon jó barátok, és remekül érzem magam velük.

– Tapasztaltál ellenszenvet az ázsiai származásod miatt?

– Másképpen nézek ki, mint a magyarok, ez nyilvánvaló, talán ez sokaknak furcsa. De idővel felismertem, hogy az emberek néha nem csak velem távolságtartók, hanem egymással is, ennek nincs köze ahhoz, hogy ázsiai vagyok. Meg kellett ismernem őket.

– Miért jelentkeztél önkéntesnek, miért segíted a menekülteket?

– Ez a háború nagyon rossz, Oroszországnak egyáltalán nem lett volna szabad elkezdeni, szerintem mielőbb be kellene fejezni a vérontást. Azért jöttem, hogy segítsek azokon, akik arra rászorulnak, de ez csak az egyik ok. A másik az, hogy mielőtt ide költöztem volna – egy olyan országba, amelyik szomszédos Ukrajnával –, azt tapasztaltam Kanadában, hogy az emberek egyáltalán nem értik, mi történik, mennyire szörnyű konfliktus ez. Találkoztam olyan menekültekkel, akik mindenüket, a házukat, egész korábbi életüket hátra hagyták. Hatalmas a kontraszt a kényelmes kanadai életforma és a menekültek sorsa között: azt akartam, hogy közel legyek az eseményekhez, és általam a kanadaiak többet tudjanak meg arról, ami itt és Ukrajnában történik.

– Keresztény szervezetnél segítesz. Megérintett a hit valamilyen módon?

– Nem vagyok megkeresztelve, de nagyon sokat tanulok a kereszténységről, igyekszem minél jobban megismerni. Gyakran látogatok templomokat, mert a templom gyönyörű művészeti alkotás, és megkapó a szertartás is.

– Mit szólsz ahhoz, hogy Magyarország a béke pártján van, Kína konkrét békejavaslatot tett, miközben az Egyesült Államok, Kanada és Európa nagy része továbbra is fegyvereket szállít?

– Ez egy nagyon nehéz helyzet, mégis úgy érzem, látom az igazságot a háború mögött. Azt remélem, hogy mielőbb tárgyalóasztalhoz ülnek a felek és megkötik a fegyverszünetet, majd a békét. Ez lenne a legjobb eredmény, amit várhatnánk, de mivel az amerikaiak és a nyugati államok fegyverekkel támogatják Ukrajnát, ez a háború nem fejeződik be belátható időn belül, hanem folytatódik, még hosszú hónapokig eltarthat. Ez a proxy háború nem segít az ukrajnai embereken.

– Meddig maradsz Magyarországon?

– Kétéves munkaszerződésem jövő áprilisban jár le. Most úgy gondolom, hogy itt maradok utána is, hiszen éppen most, alig két hete nősültem meg.

– Magyar lány a hitvesed?

– Nem magyar, cseh, de itt él velem Magyarországon. Csehországban találkoztunk, amikor oda kirándultam.

– Elég gyors döntésnek tűnik…

– Igen, nagyon gyorsan történt minden, még én is meglepődtem.

– Mit szóltak a szüleid?

– Ők is meglepődtek, ezt a lépést nem várták tőlem. Egyelőre azonban csak papíron nősültem meg, két lakodalmat tervezünk, egyet Csehországban, egyet pedig Kínában. Amikor Kanadában éltem, minden második évben hazalátogattam, a szüleim is minden második évben jöttek hozzám, így évente egyszer találkoztunk. A járvány idején azonban ez elmaradt, mert lezárták a határokat.

– Mi lett a kedvenc ételed Magyarországon?

– A kovászos uborka. Én egy „kovászos uborka ember” vagyok. Minden országban megkóstoltam, de a magyarnak nincs párja, kellően savanyú és sós.

– Visszatérve a fegyverekhez: mi itt sokat hallunk Tajvanról: lesz ott is háború?

– Talán többet tudok Tajvanról, mint itt a legtöbb ember. A kínaiak úgy gondolják, hogy Tajvan miatt soha nem lesz háború, soha nem fogjuk ezt megpróbálni. Mi értjük, hogy ha háború lenne a földünkön, az hatalmas tragédiát jelentene minden kínai számára. Ezért azt mondom, marad a béke. Valóban sok hírt hallani ennek ellenkezőjéről, arról, hogy folynak az előkészületek, de az csak egy amerikaiaknak szóló színjáték.

– Mit szólsz a várható világhatalmi átrendeződéshez? Milyen arcát mutatja majd Kína, ha átveszi a vezető szerepet az Egyesült Államoktól?  

– Remélem, hogy Kína más, különb lesz, mint az Egyesült Államok. A fejlődő országokra az amerikaiak erős befolyást gyakorolnak és ellenőrzik őket, míg egy Kínát előtérbe helyező új világ rájuk nézve pozitív változást hozna építkezésekkel, az infrastruktúra fejlesztésével, azzal, hogy gazdasági haszonhoz segítené őket.