Nagy a bérkövetelés támogatottsága a dolgozók körében

2023.05.23. 17:30

Figyelmeztető sztrájkba léptek az Arconic-Köfém dolgozói (frissítve)

Korábbi cikkeinkben olvashatták már, hogy a székesfehérvári Arconic-Köfém munkavállalói nem elégedettek a március elején végrehajtott béremeléssel, így további 5,5 százalékos emelést szeretnének.

Déri Brenda

Fotó: Pesti Tamás / FMH-Archív

Az ezzel kapcsolatos első tárgyalás a tegnapi napon már le is zajlott, azonban nem sikerült megegyeznie a vállalatnak és a dolgozókat képviselő VDSZ-nek, így ma a munkavállalók két órás figyelmeztető sztrájkba léptek. A helyszínen a VDSZ elnöke, Székely Tamás elmondta annak érdekében volt két órás a sztrájk, hogy minkét műszakban dolgozók részt vehessenek benne, nagyobb üzenetet adva ezzel a munkavállalónak a béremelés támogatottságáról.

– A figyelmeztető sztrájk első része nagyon sikeres volt. Ami a részvételt illeti, azon a két területen, ahol leginkább érintettek a munkavállalók a béremelés tekintetében nincs termelési folyamat. Úgy gondolom ez kellő támogatottságot jelent ahhoz, hogy a tárgyalásokat tovább folytathassuk – fogalmazott az elnök, hozzátéve, hogy az első műszakban fizikai munkát végző dolgozók több mint 90 százaléka részt vett a sztrájkban. Ami pedig a második műszakban dolgozókat érinti, ott is hasonlóan nagy volt a sztrájk támogatottsága.

A hétfői bértárgyalás kapcsán pedig még elmondta: semmilyen ajánlatot nem kaptak az Arconic-Köfémtől. Bízik benne, hogy a mai két órás sztrájk hatására lesz pozitív változás.

Frissítés:

Nemrég kaptuk Székely Tamástól az információt, miszerint a figyelmeztető sztrájk után nem sokkal a vállalat látva a dolgozók elszántságát meggondolta magát a bérkövetelést illetően. Ezt mutatja a mai - sztrájk utáni - egyeztetésen túl a csütörtökre kitűzött bértárgyalás is, ahol várhatóan pozitív megállapodás születik a dolgozók javára.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában