Szép sikerek

2023.05.04. 07:00

Jól bánnak a pénzzel a boglári diákok

A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskolában négy éve indult el a tudatos pénzügyi nevelés. A tanultakat többek között versenyeken hasznosítják a diákok, akik idén eddigi legjobb eredményüket érték el: 250 induló csapatból a 12. helyen végeztek az országos Bankvelem Pénzokos Kupán. A döntőbe jutás mindössze négy ponton múlt.

Borsányi Bea

Tamási Martin, Sörös Ádám, Bene-Szabados Veronika, felkészítő tanár, Tagscherer Luca és Nedved Fanni

Fotó: Borsányi Bea / Fejér Megyei Hírlap

A tudásversenyen felső tagozatos általános iskolás diákok indulhatnak 3 fős csapatokban. Az országos döntőbe három online forduló után a 9 legjobb csapat jut be. 

- Nem első alkalommal vágunk neki pénzügyi versenyeknek, ami tulajdonképpen az első sikeres Pénz7-nek lett a folyománya, amibe évekkel ezelőtt mi is bekapcsolódtunk. Ezt a programot a Magyar Bankszövetség a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködésben indította el az Emberi Erőforrások Minisztériumának szakmai támogatásával. A pénzügyi tanórák olyan érdeklődést váltottak ki a diákokból, hogy úgy döntöttünk, a jövőben is folytatjuk. A Pénz7-en túlmenően aztán cél lett az is, hogy a matematika órákra minél több pénzügyi ismereteket bevigyünk. Tankönyvi feladatok ugyan csak a 7-8. osztályosok számára léteznek, de bizonyos témakörökbe már az 5-6. osztályosokkal is bele lehet vágni – mesélte a kezdetekről Bene-Szabados Veronika, felkészítő tanár, aki matematikát és informatikát is oktat az iskolában. 

Az említett kupa mellett a K&H Bank Vigyáz, kész, pénz! elnevezésű vetélkedőjén is rendszeresen indulnak a boglári diákok, akik idén először jutottak be a sorozat regionális döntőjébe. És hogy mit kell tudni a versenyen? A diákoknak komplex tudásra van szükségük ahhoz, hogy jól teljesítsenek és tovább jussanak az egyes fordulókból. A feladatok széles skálán mozognak, így pl. tudni kell baleset-, vagy lakásbiztosítást kötni, online vásárolni bankkártyával, QR kóddal, vagy éppen mobil alkalmazással, de idén olyan feladat is volt, amiben egy osztálykirándulás költségeit kellett optimálisan megtervezni és indokolni is. Ugyanakkor pénztörténeti kérdések és fogalmak is szerepeltek a versenyeken – árulta el a tanárnő.

 Mint kiderült, az online fordulókban nem csak a jó megoldások száma, de az egyes feladatok megoldására fordított idő is számít, így azonos pontszám esetén a gyorsabb csapatnak kedvez a versenykiírás. Éppen ez „tett be” a bogláriaknak, akik amúgy 200 pontból csak 23 pontot veszítettek az 5-6. osztályosok versenyében. A 12. helyezés azonban azért is szép eredmény, mert kis iskola és kis létszámú osztályok lévén, a felkészítő tanárnőnek nincs olyan merítési, kiválasztási lehetősége, mint a nagyobb, városi intézményeknek.

Bene-Szabados Veronika – aki nem mellesleg három éven keresztül a Pénziránytű legeredményesebb pénzügyi oktatója volt - azért tartja fontosnak a pénzügyi nevelést, hogy a gyerekek idejekorán megtanuljanak bánni a pénzzel és felnőttként ne kerüljenek olyan pénzügyi helyzetekbe, amelyek amúgy elkerülhetők lennének.

Természetesen a 12. helyezett csapat tagjai - Tagscherer Luca, Nedved Fanni, Tamási Martin és Sörös Ádám - is meséltek a versenyről és arról, mit tanultak az elmúlt hónapokban. Ádám szerint sok mókás feladat volt, amiket élveztek, de számára pl. most vált világossá, hogy egy bankszámlának több tulajdonosa is lehet, akik mind használhatnak a közös számlához tartozó bankkártyát. Fanninak leginkább a pénztörténet tetszett, így például az, hogy a pénz bevezetése előtt miket használtak az emberek fizetőeszközként. A versenyre, azt mondták, azért jelentkeztek, mert manapság szinte mindenhol téma a pénz, ezért jó tisztában leni azzal, hogy is működik a pénzügyi világ. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában