Vége a huza-vonának

2023.05.08. 11:30

Nádasdladányi adótorony-építés: a törvényszék elkaszálta a népszavazást

A Helyi Választási Iroda közleménye már a település honlapjára is kikerült.

Hajdú Marianna

Fotó: Nagy Norbert / FMH-archív

A múlt héten megérkezett a Székesfehérvári Törvényszék végzése a nádasdladányi népszavazás kezdeményezésére.
Mint korábbi írásunkból is kiderült, a 2021-ben megindult adótorony építését, lakossági kezdeményezésre félbeszakították. A területi besorolásra hivatkozva akadtak meg a munkálatok, amit az idén februárban tartott önkormányzati ülésen, módosított a testület.
A változtatások után úgy tűnt, elhárultak az akadályok a torony építésének folytatása elől, de már a következő napon újabb lakossági indítvánnyal keresték meg a település vezetőségét.
Népszavazás kezdeményezésével szerették volna dűlőre vinni a torony sorsát, amit a Helyi Választási Iroda (HVI) elutasított
Természetesen a kezdeményezőknek volt lehetőségük arra, hogy a HVI döntését felülvizsgáltassák, így a törvényszéktől vártak jogorvoslatot, ami a múlt héten meg is érkezett.

A település honlapján a következő közlemény jelent meg, amiben a törvényszék válasza olvasható: 

“A Székesfehérvári Törvényszék helyi népszavazási kezdeményezés tárgyában hozott 1.Pk.150/2023/5. számú végzéséről A Székesfehérvári Törvényszék az 1.Pk.150/2023/5. számú végzésével a Nádasdladányi Helyi Választási Bizottság 1/2023. (III. 07.) számú határozatát – melyben a helyi választási bizottság a Kocsis Máté szervező által népszavazásra bocsátott kérdés hitelesítését megtagadta - helybenhagyta.” 

Varga Tünde polgármester a feol.hu-nak azt is elárulta, hogy a törvényszéki végzés ellen jogorvoslatnak nincs helye, a testület tovább dolgozik az adótorony építésének ügyén.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában