Nem csak a Tour de Hongrie versenyzőit várják

2023.05.10. 13:00

Óriási fesztivált csapnak Martonvásáron szombaton

Vásárral, örömfőzéssel, fellépőkkel, este pedig Hevesi Tamással várja a vendégeket a Hello Marton! szombaton Martonvásáron. A Tour de Hongrie is ezen a napon rajtol a Brunszvik-kastély előtt.

S. Töttő Rita

Forrás: Szervezők

Május 13-án, azaz most szombaton tartja Martonvásár a Hello Marton! fesztivált, amely a reggeli órákban termelői piaccal veszi kezdetét, a helyi termelők portékáival, kézművesek alkotásaival. Lesz óriási táblajáték a gyerekeknek, majd pedig 10 órakor a Tordasi Szivárvány Együttes térzenéjével veszi kezdetét a buli – árulta el a feol.hu-nak Kozma Milos szervező. Kellemes bemelegítésnek ígérkezik ez a Tour de Hongrie 11. 15-ös rajtja előtt. A kerékpáros versenyzők futama a Brunszvik-kastély előtt indul, ami szintén nagyon látványos eseménynek ígérkezik.

Ezt követően adják át a Malom utca és az angolkert bejáratánál az új kerékpáros szervizpontot, ahol közreműködik a Szent László Huszáregyesület és a Martonvásári Fúvószenekar. A fesztiválhangulatot streetfood és főzőverseny emeli, az aláfestő zenét pedig a Tordasi Szivárvány Együttes biztosítja. A térzenét a 11-es Szoba zenekar folytatja, de érkezik a fesztiválra a Tehervonat zenekar, a Queen zenekar tribute bandje, majd pedig 21 órától Hevesi Tamás ad két órás nagykoncertet. Az afterpartyhoz Dj Kozi adja a zenét, aki hajnali kettőig tartja ébren a fesztiválozókat.

Forrás: Szervezők

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában