Kerek évfordulón időutazásos, hálás megemlékezéssel

2023.05.19. 17:00

Virtuóz hegedűjátékkal indítottak a Bicskei Napokon

A Bicskei Napok 1979-ben indult, negyvenedik alkalommal tartják töretlen népszerűséggel és gazdag műfaji tartalommal a kultúra, a sport, a könnyű- és komolyzene területén. De mindenekelőtt a közösségi összetartozás jegyében.

Zsohár Melinda

Fotó: Ivanics Imre

Ki lehet számolni, 1979-től fogva alig maradt ki esztendő, amikor nem tartotta meg a város az egyik legkiemelkedőbb eseményét, a Bicskei Napokat, mondta el ünnepélyes megnyitójában Bálint Istvánné polgármester a Petőfi Művelődési Központban. Időutazás volt a köszöntés, részben az első évek eseményeinek, pontosabban az akkori rendezők nevének megidézésével – még ugyancsak a rendszerváltás előttről, a pártállami időkből! Ma már bízvást állíthatjuk, a Bicskei Napok eseménye és Bicske városának a lelki-szellemi hozzáállása politikamentes és patrióta, sőt, erősen lokálpatrióta azonosulással történt azokban az években, miként azóta is. Takács József művelődésiház-igazgató felolvasta a névsort, akikhez leginkább köthető a négy évtizedes sikertörténet, sokan már nem élnek közülük. Az azóta eltávozott akkori vezetők, szervezők megemlékező ajándékát gyermekeik, hozzátartozóik vették át, megilletődve e tiszteletteljes „szellemidézéstől”. Hála Istennek, számosan maguk is jelen voltak, ősz fejjel, nyugdíjasként, akik több év után átadták a stafétát a következőknek. Néhai Véssey Antal művelődésiház-igazgató és utódai, Mohainé Fejes Ágnes, valamint Nagyné Szita Erzsébet igazgatók magasra tették a mércét, rengeteg különleges és főként helyi jelentőségű programot szerveztek a közreműködő társakkal. Országosan ismert művészek is meghívást kaptak mindig a Bicskei Napokra, akik ezt megtiszteltetésnek vették, miként a helyi alkotóknak prémium bemutatkozási lehetőséget adott az esemény. A kiállítások, tárlatok, sportesemények, bemutatók, koncertek és közösségi rendezvények sokáig emlegetettek voltak, széles körben beszéltek róluk.

A hegedűművészek a színpadon
Fotó: Ivanics Imre

A Bicske Városáért kitüntetést évente néhányan kapják meg jeles ünnepeken, ezúttal Somos Ágnes vette át Bálint Istvánné polgármestertől a díjat. A nyugalmazott gimnáziumi tanár is éppen negyven esztendeig tanított egyetlen munkahelyén, a Vajda János Gimnáziumban magyart és német nyelvet, pedagógusként vállalván több éven át a hátrányos helyzetű diákok támogatását is. Az évfordulós megnyitón megjelentek Bicske város testvértelepüléseinek képviselői a város és a vármegye meghívottai mellett Altshausenből, Tusnádfürdőről, Kárpátaljáról. Különleges kulturális gyöngyszemet kínáltak a megnyitó fényét emelendő, Kokas Katalin Liszt Ferenc-díjas és férje, Kelemen Barnabás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész házaspár koncertjével. Érdekes adalékot tudtunk meg a fellépésükhöz Lendvajakabfa jelenlévő polgármester asszonyától, a Bicskén nevelkedett Egri Évától és fiától, Egri Csörsztől. A négygyermekes Kokas-Kelemen művészházaspár a trianoni határ mellett, az alig félszáz lelkes faluban tervez kulturális missziót, s fonódott össze ezúttal a lelki és valóságos kapcsolat a hegedűművészek, a Bicskei Napok és a zalai polgármester révén. A házaspár gyermekeivel érkezett a városba, szíves meghívást kaptak ők is a család- és gyermekbarát Bicskei Napokra.

Somos Ágnes kitüntetett Bálint Istvánnéval
Fotó: Ivanics Imre

A bicskei eseménysor már hétfőn megkezdődött, hiszen nem fért volna bele annyi minden a hétvégéig, amit kínál a programsorozat. A Bicske Szíve Parkban, a könyvtárban, a Fiatalok házában, a BTC sportpályáján, s a szabadtéri színpadon egymást követik a különböző korosztályokat invitáló rendezvények a főzőversenytől, a kézműves kiállításon át a meccsekig, koncertekig. A helyi vállalkozók nyílt szívvel támogatták anyagilag is a Bicskei Napokat, név szerint mondtak köszönetet nekik is a megnyitó ünnepségen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában