Már többet esett, mint máskor egész júniusban

2023.06.13. 20:00

A víz 17 centivel magasabb, mint tavaly ilyenkor volt

Az elmúlt hetek csapadékos időjárásának hatására a Balaton vize már elérte az üzemi vízszintet, ezért óvatosan ugyan, de ma megnyitották az egyik zsilipet a Sió-csatornán. Mi a helyzet a Velencei-tónál? Erről a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál érdeklődtünk.

A horgászcsónakokból többször muszáj volt kimerni a vizet, annyi csapadék esett már júniusban a Velencei-tónál

Fotó: Tihanyi Tamás / FMH

„A Velencei-tó vízállása Agárdnál június 6-án 104, június 13-án azonban már 109 centiméter volt, tehát csak az elmúlt egy hét esőzései plusz 5 cm-es vízszint emelkedést jelentettek”, írta a FEOL-nak elküldött közleményében kedden délután a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Jelentésükben összevetették az idei vízállás és csapadék értékeit a 2022-es esztendő azonos időben mért adataival is. Ezek szerint a 2023. június 13-án Agárdnál mért 109 centiméteres vízállással szemben 2022. június 13-án ugyanott csak 92 centimétert mutatott a mérőeszköz, azaz jelenleg a Velencei-tó vízállása 17 centiméterrel magasabb, mint tavaly ilyenkor volt. Egyébként az egész elmúlt esztendőben a Velencei-tó legmagasabb vízállása április 10-én adódott, akkor 102 centimétert jelentettek.

A kedvező időt szép kapások egészítették ki a tó legtöbb pontján
Fotó: MOHOSZ

Június első tizenhárom napján Agárdnál összesen 74,2 mm csapadék hullott le, ez a sokéves, teljes június hónapra vetített átlag 115 százaléka volt, azaz az idei június első két hetében Agárdnál több csapadék hullott, mint általában máskor az egész hónapban szokott. A sokéves csapadék júniusi átlaga Agárdnál egyébként 64,8 mm. 

– Mi vízügyes szakemberek örültünk az átlagosnál csapadékosabb tavasznak és nyárelőnek, hiszen az eső rendkívül jótékony hatással volt a Velencei-tó vízszintjére. Valamint meg kell említeni, hogy általában a tavaszi felmelegedéssel együtt elindul a lassú párolgás a tóból, ezért május-júniusban jellemzően apad a vízszint. Az idei hűvösebb tavasz és több eső viszont ennek az ellenkezőjét eredményezte: emelkedett a vízállás. A tavaly ugyanezen a napon mért értékhez képest 17 centiméterrel magasabb vízállással kezdhetjük meg a nyári szezont – mondta el Horváth Angéla, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgató-helyettese.

Szerző: Tihanyi Tamás 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában