Pályázat

2023.06.13. 16:43

Dobogós Fejér vármegyei alkotások születtek a katasztrófavédelem pályázatán

A Katasztrófavédelem Központi Múzeumában tartották meg június 13-án az idei, immár tizedik alkotói pályázat országos díjátadó ünnepségét. Itt derült ki, hogy kik voltak azok az alkotók, akik a legkreatívabb módon hívták fel a figyelmet a füstérzékelő fontosságára, az otthonok tűzbiztonságára.

Fotó: Katasztrófavédelem

A vármegyei válogatás után beérkezett alkotások rangsoráról született végső döntést május 18-án kétórás szakmai vita előzte meg. Összesen háromezer-háromszázharmincöt alkotás készült, a vármegyei előzsűrizés alapján javasolt pályaműveket művészből, múzeumi és tűzvédelmi szakemberekből álló zsűri bírálta el. A bírálat legfőbb szempontja az volt, hogy a kiírás tematikája, azaz a füstérzékelő szerepe mennyire hangsúlyos a rajzokon és egyéb alkotásokon, mindemellett a befektetett munkát, az egyéni látásmódot és a kreativitást értékelte a bizottság - írta közleményben Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados, szóvivő.

A díjátadón a művészeti szempontokat szem előtt tartó Borsos Mihály fotóművész azt mondta, élvezet volt látnia, hogy az adott témának milyen sokféle megközelítési módja létezik. Fülep Zoltán tűzoltó ezredes, országos tűzoltósági főfelügyelő azt emelte ki, hogy a pályázat elérte a célját, a gyerekek felelősen gondolkodnak, és tevékenyek is otthonuk biztonsága érdekében. 

Az országos versenyen szabadkézi rajz kategóriában harmadik helyezést ért el saját korcsoportjában Punk Alexandra, az alsószentiváni Fatimai Boldog Asszony Általános Iskola tanulója, valamint a Móri Gárdonyi Géza Általános Iskola és Szakiskolából a 11-14 évesek korcsoportjában Bihari Ketrin és a 15-18 évesek korcsoportjában Sramek Kíra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában