Az ítélet jogerőre emelkedett

2023.06.29. 10:46

Egy év börtönre ítélték Aba korábbi polgármesterét

Lezárult a Kossa-ügy: másodfokon jogerős ítélet született Aba előző polgármesterének büntetőeljárásában.

Héjj Vivien

Fotó: Fehér Gábor (FMH-archív)

Az előzményekről: Aba képviselő-testülete 2017 elején fegyelmi eljárást indított Kossa Lajos ellen, aki vezetése alatt 10,7 millió forintos tartozást halmozott fel az önkormányzattal szemben – az egykori városvezető ezt a tartozást időközben visszafizette.

Az ügy folytatásaként a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség 2018 júliusában vádiratot nyújtott be a polgármesterrel szemben jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt.

2022 januárjában a bíróság első fokon kimondta: Kossa Lajos folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében bűnös. A bíróság az egykori polgármestert egy év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását két évre felfüggesztette. A vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

Az ügyben másodfokon eljáró Tatabányai Törvényszék a sikkasztás miatt indított büntetőügyben a Székesfehérvári Járásbíróság ítéletét helybenhagyta, s az egyúttal jogerősség vált. Az ítélet szerint tehát a bíróság Kossa Lajost egy év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtási fokozata börtön. A szabadságvesztés végrehajtását két évi próbaidőre felfüggesztették. A vádlottat továbbá egymillió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a bíróság.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában