A díszpolgári címről is döntöttek

2023.06.29. 17:30

Eggyel kevesebb gyermekorvosi körzet lesz Móron

A második félév költségvetéséről, személyi kérdésekről, esélyegyenlőségi programról és a településrendezési terv módosításáról is tárgyaltak a móri képviselők.

Palocsai Jenő

Fotó: Palocsai Jenő / FMH

A láncos kastély emeletén tartott képviselő-testületi ülésen módosították a költségvetést, méghozzá úgy, hogy a pluszbevételeket és a pluszkiadásokat elszámolták, így biztosítva a város által fenntartott intézmények biztonságos működését a második félévben. A korrigált költségvetésben jutott forrás a beruházásokra, beszerzésekre is. 

– Elfogadott a testület egy javaslatot a házi gyermekorvosi körzetekkel kapcsolatban. Mivel meghalt Csiszár Éva doktornő, akinek kevés kártyája volt, ezért úgy döntöttek a képviselők, hogy eggyel kevesebb lesz a gyermekorvosi körzetek száma. A maradék három el tudja látni a gyerekeket. A döntést meghoztuk, ám ezt az Országos Kórházi Főigazgatóságnak kell majd jóváhagyni – mondta Fenyves Péter polgármester. 

Az öt évre szóló Helyi Esélyegyenlőségi Programot is elfogadták, mely vonatkozik mindenkire, aki valamilyen támogatásra szorul szociális ellátás területén. Emellett beszámoltak a fehérvári és a móri tűzoltók is az elmúlt évi munkájukról. 

– A településrendezési terv módosítását is kezdeményeztük a vállalkozások és a lakosság kérésének megfelelően. Ez a második menet, ami a gazdaságfejlesztést célját szolgálja. A cél, hogy a gyárak bővülni és a vállalkozások fejlődni tudjanak. De számot adtunk az erre az évre betervezett felújítási munkálatok állásáról is. A városi piac és a 300 milliós járdaépítési program is ütemszerűen haladnak – fogalmazott a polgármester.  

A védőnői ellátás állami kézbe adásával kapcsolatosan tájékoztatta a testületet a város vezetője, illetve arról is, hogy a kórházzal milyen megállapodásokat kötöttek. A végére hagyott zárt ülés keretében döntött a képviselő-testület az idei évi díszpolgári cím odaadományozásáról, ami persze egészen a bornapig titok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában