Frissen Fejérből

2023.06.19. 16:30

Különleges szentjánosbogár-fények Alcsúton: hamarosan kezdődik a rajzás!

Még nem lehet tudni, hogy pontosan mikor kezdődik a szentjánosbogarak éjszakai, világító tánca, ám az alcsúti arborétum már nagyon készül az évente csak néhány napon át átélhető, különleges eseményre.

Házi Péter

Varázslatos élményt nyújt a szentjánosbogarak rajzása

Fotó: shutterstock

Idén június 23-án érkezik el Szent Iván-éje, amikor a tapasztalatok szerint megkezdődik a szentjános bogarak rajzása. Az Alcsúti Arborétumban immár több mint tizenöt éve szerveznek ilyentájt szakvezetéssel sétákat, hogy az érdeklődők élőben láthassak a mécsbogarak különleges rítusát. Igen érdekes, de Alcsúton valóban csak József nádor egykori kastélyának kertjén belül belül láthatók a rajzó bogarak, azon kívül sehol sem. A rajzás a klímától is függ, manapság kicsit hamarabb kezdődött néhány nappal. Amint az arborétum honlapja írja, a sokat megélt platánok, török mogyorók, vasfák, vérbükkök, jegenyefenyők között fognak táncba a nagy szentjánosbogarak – a szürkületkor egyszerre felragyogó különös, picinyke lények sokasága feledhetetlen látványt nyújt. 

A párzási tánc, a párkeresés idején valójában teljesen hangtalanul repülnek a hímek, hogy aztán egyesüljenek a nőstényekkel, majd nagyjából két hét múltán elpusztuljanak. A luciferáz enzim révén bocsátanak ki fényt, napi fél-egy óráig, tíz után kialszanak, s másnap folytatják a keresést.

Az Alcsúti Arborétum júniusban két héten át várja majd a bogárkedvelőket, akik az egy-másfél órás szakvezetés mellett akár egyéni látogatóként is szemlélhetik az úgynevezett biolumineszcencia természeti jelenségét. Minden nap 20.30-kor, 20.45-kor és 21.00-kor indulnak bogárfelfedező csoportok, egyénileg pedig 21 óráig térhetünk be az arborétumba, mely 22.30-ig tart nyitva.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában