Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe

2023.07.17. 17:23

A karmelita templom búcsúját ünnepelték Székesfehérváron

Vasárnap délután teljesen megtelt a székesfehérvári Országos Papi Otthon belső kertje, hiszen az intézményhez tartozó, a Kármelhegyi Boldogasszonynak szentelt templom búcsújára gyűltek össze a hívek.

Hajdú Marianna

Forrás: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap

Fotó: NAGY NORBERT

Az ünnepségen részt vett Böjte Csaba ferences szerzetes, és a vele érkező 60 fős Marosszéki Kodály Zoltán gyermekkar, valamint Kozma Imre atya, irgalmas rendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója is.

A székesfehérvári Országos Papi Otthon a koronázó város egyik történelmi helye. A Katolikus Szeretetszolgálat idős papoknak és szerzeteseknek fenntartott intézménye ma már laikus férfiakat is fogad, ám meghatározó a működésében és lelkületében is az egykori szeminárium, illetve a ma ott élő idős egyházi személyek jelenléte – mondta el Barna Tímea intézményvezető, az esemény házigazdája, aki kiemelt feladatként tekint arra, hogy az itt őrzött szellemi és lelki hagyaték az utókor számára is elérhetővé váljon. Az intézményvezető kitért Schrőder Gyula atyára, aki ebben az épületben volt szeminarista, és most, papi pályájának aktív szakaszát befejezve, nyugdíjas éveit tölti az ismerős falak között.

A búcsú a katolikus hívek számára olyan alkalom, amelynek során - a meghatározott feltételek mellett - teljes búcsú, vagyis a bocsánatos bűnökért járó büntetés elengedése nyerhető el. Lőrincz Ágnes, a Papi Otthon munkatársa a lelki háttér bemutatása után bemutatta az épület történetét is, hiszen a székesfehérvári Szent József- és Kármelhegyi Boldogasszony-templom 1769 óta a város kiemelkedő lelki központjaként működik. A barokk épületben található freskókat Franz Anton Maulbertsch készítette.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója köszöntő beszédében kiemelte Csaba testvér és Imre atya példáját: "a Jóistenre hagyatkozó, szeretetből vállalt szolgálatból hogyan érdemes a mindennapok során dolgozni. Istenre támaszkodva hihetetlen dolgokat vittek és visznek véghez határainkon innen és túl. Rászorulókért dolgoznak, magyarokért és nem magyarokért. Minden szolgálat azzal kezdődik, hogy a számunkra kifürkészhetetlen útjait elfogadva igent mondunk Isten hívó szavára."

A főigazgató elmondta, hogy a Katolikus Szeretetszolgálat már 73 éve törekszik arra, hogy szívvel és szakértelemmel gondoskodjon a rábízottakról. "Puszta létezésünk is sokak Istenbe vetett hitének következménye" - mondta el Vajda Norbert, aki hangsúlyozta, hogy a Szeretetszolgálat, mint az egyház szociális szakmai szervezete, kiemelten fontosnak tartja a szakmai, tudományos törekvéseket is hasznossá, értékessé, elérhetővé tenni.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az ünnepségen sor került egy, a belső kertben található Szűz Mária szobor leleplezésére és megáldására is. Igari Antal és Kocsis Balázs a szobor restaurálásáért, Takács Gyula pedig a szobor tartójának felújításáért felelt. A szobrot Ferencz János atya áldotta meg.

A kerti programok után a történelmi épület bejárásra volt lehetőség, majd ünnepi szentmisét mutatott be Halmos Ábel bencés szerzetes, a meghívott atyák, valamint az intézményben élő idős papok. A Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkórus ünnepi koncertet adott a mise után.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában