Megemlékezés

2023.07.26. 14:30

Gárdonyi dédunokája is részt vesz a jubileumi megemlékezésen

Szülőházánál emlékeznek Gárdonyi Gézára augusztus 5-én. A megemlékezésen az író dédunokája is részt vesz.

S. Töttő Rita

A tavalyi megemlékezés Gárdonyi Géza szülőházánál Gárdonyban

Fotó: FMH-archív/Nagy Norbert

Gárdonyi Géza szülőháza Gárdonyban, a Velencei-tavi Galéria és a Rönkvár hatalmas parkjában található. A fehérre meszelt, 2007-ben felújított kis ház előtt éppen 10 éve áll – vagyis inkább ül -, Gárdonyi Géza, Kligl Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész által megálmodott szobra. Az alkotást L. Simon László, az akkori Gárdonyi-emlékév fővédnöke, valamint Habis László, Eger és Tóth István, Gárdony polgármestere avatta fel.

Minden évben tartanak megemlékezést az író szülőházánál, így lesz ez idén is, a Gárdonyi Géza Könyvtár és Kulturális Központ szervezésében. Ezúttal augusztus 5-én, 10 órakor kezdődik a megemlékezés, Erdei Péterné, Gárdony alpolgármesterének köszöntőjével. Ezután fellép a Hungarikum együttes, majd a Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai adnak műsort. Ünnepi beszédet mond Keller Péter, az író dédunokája, melyet koszorúzás és szentmise követ a Szent Anna kápolnában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában