Frissen Fejérből

2023.07.08. 10:49

Mentes és csokoládé kategóriában is Székesfehérvárról érkezett az év fagylaltja

Az utóbbi években rendre sikereket érnek el a Fejér vármegyei cukrászmesterek, cukrászdák az év fagylaltja versenyen.

Szanyi-Nagy Judit

Kovács Roland cukrász Krém Karamell nevű fagyijával 2022-ben már bejutott az országos döntőbe

Fotó: Archív - Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A megmérettetés regionális döntőjét már nem először rendezték meg Székesfehérváron, azonban nemcsak a rendezés joga, de díj is landolt már itt. Mi több, a megyeszékhelyen túlról, méghozzá Polgárdiból is tudósítottunk már sikerekről Reif Ferenc fagylaltmester jóvoltából.

Az idei esztendőben az országos, Komáromban megrendezett döntő eredményei alapján az év fagylaltja egy dió variációkkal elkészített sütőtökös mandula ízű fagyi lett, amely Balatonmáriafürdőn készült, Somodi János által. 

Mentes kategóriában azonban ismét Székesfehérvárra került az aranyérem: mandulakert fantázianevű édességével Kovács Roland (Krém Cukrászda) szerezte meg az első helyet – őt egy nagykanizsai és egy balatongyöröki cukrász követi a dobogón.

S ez még nem minden! Ebben az évben a csokoládé világnapja alkalmából csokoládé kategóriában is megmérettettek egymással az édességek, amely versengésben nemcsak cukrászdák és fagylaltozók, de alapanyaggyártók és forgalmazók is indulhattak. Itt ugyancsak a székesfehérvári cukrászda jeleskedett: Végh József sós karamellás körtéje vitte a pálmát a debreceni Fekete bárány és a budapesti Flamand csokoládé előtt.

A Magyar Cukrász Ipartestület közleményéből kiderül, hogy a közönségzsűrit Vajda Luca kézilabdázó, a Konyhafőnök műsor döntőse, Dezsereczky István nehézsúlyú birkózó világbajnok, Komáromi Tibor világ- és Európa-bajnok birkózó, a Magyar Birkózó Szövetség korábbi elnöke, Proczeller Tamás, a KomGasztro műsorvezetője és Sági Szilárd gasztrokibic alkotta. Az év fagylaltja versenyre idén öt kategóriában összesen 81 fagylalt nevezett, kötelező íz idén sem volt, semmi nem szabott határt a versenyzők kreativitásának.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában