Reich Szabina régész előadása

2023.07.01. 15:30

Székesfehérvár városszerkezete az Árpád-korban

Székesfehérvár nevének (Alba Civitas) legkorábbi írásos előfordulása 1009-ből, a veszprémi püspökség határleíró okleveléből ismert, nevéből következően ispánsági központ volt I. István államszervezésétől kezdve, majd fokozatosan királyi székhellyé vált – mondta el Reich Szabina.

V. Varga József

Reich Szabina régész: Hamarosan lezárul a Géza nagyfejedelem tér feltárása

Fotó: V. Varga József

Reich Szabina okleveles régész (Szent István Király Múzeum) Székesfehérvár városszerkezetének alakulása az Árpád-korban címmel a Fejér Szövetség Hétvezér estjén tartott előadást a Királykút Emlékházban.

Előadásában a jelenleg rendelkezésre álló történeti és régészeti adatok alapján ismertette hallgatóságával Székesfehérvár Árpád-kori térszerkezetét. Elsősorban a város földrajzi elhelyezkedését hangsúlyozta, mert a térséget a Dunántúl legfontosabb észak–déli (a Szentföldre vezető út) és kelet–nyugati (a pesti révtől Itália felé) útvonalai szelték át.

– Fehérvár a Móri-árok déli, mezőföldi nyílásában két merőleges árkos vetődésben kialakult süllyedék kereszteződésében jött létre szigetszerű kiemelkedéseken – hangsúlyozta a régész. – A legnagyobb szárazulaton a középkori Belváros (Castrum), ettől északra a Budai külváros (Civitas Exterior/Suburbium), a nyugatin a Sziget (Insula), míg délre az Ingovány helyezkedett el. A Nova Villa/Újfalu a Budai külváros környékén, Novaj/Kisfalud település a nyugati részén lehetett.

A Szent Anna-kápolna előtt feltárt gödörház leégett maradványai
Fotó: Kovács Dömötör

Ezt követően Alba Regia kialakulásának folyamatáról esett szó. Reich Szabina kiemelte a kutatás nehézségei között, hogy a mai város a középkorira települt rá, valamint igen korlátozottan állnak rendelkezésre írott adatok. Fehérvár nevének (Alba Civitas) legkorábbi írásos előfordulása (1009) alapján ispánsági központtal kell számolni I. (Szent) István uralkodásától kezdve, fokozatosan királyi székhely jelleget öltve.

Amint kifejtette: a friss kutatási eredmények alapján a kora Árpád-kori városfal (11. század első fele) megközelítően a középkori Castrum (mai Belváros) területét vette körbe. A legkorábbi települési egység a Szűz Mária-prépostságtól délnyugatra helyezkedett el, mely a mocsarakkal által körbevett szárazulat legmagasabb pontján (a mai Megyeház utca–Városház tér–Kossuth utca által határolt terület) jött létre. Az erősség meglétét alátámasztották az ásatások során előkerült különböző korú erődfalak, árkok. Ezen belül helyet kapott a négykaréjos alaprajzú templom – a Szent Péter-plébániatemplommal azonosítják, és Kralovánszky Alán a 10. századra keltezi–, valamint ettől északkeletre egy csarnokszerű épület (feltételezhetően reprezentatív célokat betöltő palota). A területen sikerült több középkori lakóház maradványait is feltárni.

A másik települési egységet a Szűz Mária-prépostság és birtokrésze (Rózsa utca–Fő utca–Városház tér–Kossuth utca–Táncsics utca) alkotta, ahol a káptalan jobbágyai éltek. Ezen a területen állhatott a Szent Kereszt-plébániatemplom is, melyet a Rózsa utcában feltárt épülettel azonosítanak. A kora Árpád-korból ismeretes még a Szent Imre-plébániatemplom, de nem ismerjük a helyét.

A gazdasági fejlődésnek, a kereskedelmi fellendülésnek, a zarándoklatoknak és a beköltöző idegen népelemeknek köszönhetően új területek népesültek be, létrejöttek a külvárosok. Megjelentek a szerzetesrendek (ferencesek, domonkosok, Ágoston-rendiek), valamint a nyugati szárazulaton a johanniták telepedtek le.

– A város térszerkezetének alakulásában fontos mérföldkövet jelentett a tatárjárás, mert ezt követően jelentős erődítési munkálatok zajlottak, valamint kialakult a belváros utcahálózata. A források is már több igazgatási épületről (börtön, városháza) tesznek említést – tette hozzá a régész, s összegzésképpen megállapította, hogy egy folyamatosan bővülő, fejlődő város képe bontakozik ki előttünk.

Reich Szabinát a történelem és a régészet irányába nagyapja indította el, aki sokat mesélt a múltbéli dolgokról, melyek során ő is vele „utazott”.

– Az általános iskolában és a középiskolában is nagyon jó történelemtanáraim voltak, akik megtanítottak arra, hogy ne csak évszámokban és eseményekben gondolkodjak, hanem lássam az összefüggéseket és a folyamatokat, valamint magát az embert, az őt körülvevő tárgyi kultúrát, a mindennapok életét – emelte ki érdeklődésünkre. – A régészet sokrétű foglalkozás, mely magába olvasztja a legtöbb tudományágat, ugyanúgy megjelenik benne a természettudomány és a vizuális kultúra, mint a matematika.

Amint megtudtuk: Reich Szabina szakdolgozatát a prépostsági templom kerámiaanyagából írta. A Szent István Király Múzeumhoz 2014-ben került középkoros régészként, és azóta folyamatosan városi ásatásokat vezet. Doktori disszertációjának témája Székesfehérvár középkori topográfiája, anyagi kultúrája és gazdasága volt. Doktori fokozattal rendelkezik, disszertációját 2020-ban védte meg a Pécsi Tudományegyetem Interdiszciplináris Doktori Iskolájában.

A régész végezetül érdeklődésünkre elmondta, hogy 2014-től több szakaszban lehetősége nyílt feltárásokat irányítani a püspöki székesegyházon belül és annak környezetében. Megtudtuk: hamarosan lezárul a Géza nagyfejedelem tér feltárása.

– A kutatások különlegessége és fontossága abban rejlik, hogy lehetőségünk nyílt, nyílik bővíteni ismereteinket a város korai uralmi központjának történetéről, szerkezeti alakulásáról. Az egykoron itt álló erődítés különböző korú falait, árkait, illetve az ebben álló világi és egyházi épületek maradványait tártuk fel. A kapott eredmények teljeskörű kiértékelését követően sikerülhet rekonstruálni a bazilika középkori előzményének építési periódusait, felállítani relatív kronológiáját az erődfalaknak, és bepillantást nyerni az adott terület anyagi kultúrájába – hangsúlyozta Reich Szabina.

Vezérelve a munkájában, a hivatásában az, hogy a rá bízott feladatokat igyekszik a legjobb tudása szerint ellátni, s mindig fejlődni, tanulni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában