Elkeseredettek és tehetetlenek a lakók

2023.08.04. 07:00

3 éve él egy hajléktalan férfi a Köfém buszmegállójában – elegük lett a környéken élőknek

A közelmúltban egy fiatal családanya kereste fel szerkesztőségünket egy régóta fennálló problémával kapcsolatban, mely szerint Székesfehérváron a Köfém lakótelephez közel van egy buszmegálló, ahol egy hajléktalan férfi él immáron 3 éve.

Déri Brenda

Fotó: Nagy Norbert / FMH

A ténnyel egymagában semmi baj nem lenne – mondták –, hiszen a legtöbb városra igaz, hogy az egyes részeken rengeteg hontalan ember él. A baj az, hogy állításuk szerint a férfi emberhez méltatlan módon él és nem számít neki, hogy látják, amint éppen dolgát végzi a közterületen. Állítólag sokszor agresszív és több helyit már meg is fenyegetett, aki kimutatta, hogy nem tetszik neki a viselkedése. Többször kérték, hogy ne abban a buszmegállóban éljen, mert félnek tőle és sokan inkább elgyalogolnak egy távolabbi buszmegállóban, hogy ne találkozzanak vele. 

– Ez így már nem maradhat, hamarosan itt a tanévkezdés, sok gyerek abból a buszmegállóban száll fel a buszra és megy iskolába – jegyezte meg az édesanya.

Tehetetlennek érzi magát és azt mondja nincs egyedül, sokuknál betelt már a pohár, amiről magam is megbizonyosodtam, amikor ellátogattam a lakótelepre. Egy tucat ember várta, hogy elpanaszolhassa miken mentek keresztül az elmúlt években. Többen olyan magától értetődő dolgokra panaszkodtak, minthogy nem tudnak szellőztetni, főleg nyáron, a nagy melegben nem, mert elviselhetetlen az a szag, ami kintről árad. De sokuknak gyermekük, unokájuk van, akik sajnos gyakran szemtanúi a férfi viselkedésének. Egy ott élő szerint sokszor, dolga végeztével deréktól lefelé még jó ideig nincs rajta ruha. Ezt pedig a lakók akaratlanul is látják, hiszen a velük szemben lévő buszmegállóban él. 

– Az lehet az oka, hogy nem megy el, mert néhány buszsofőr felkarolta és hoz neki ételt, pénzt. Azt hiszem ismerték régebbről, talán dolgozott a Volánnál – mondta egy másik hölgy.

Fotó: Déri Brenda / FMH

Elkeseredtek, kétségbeesettek és nem mellesleg belefáradtak a helyiek, akik állítják többször próbálták már jelezni a városvezetésnél, hogy gondjuk van a hajléktalan férfival, de nem lett eredményes a panasztételük. Ez pedig egyrészről érthető, hiszen amíg valaki nem kapja rendbontáson a férfit, addig őt erőszakkal senki nem viheti el. Másrészről igazságtalan, hiszen egy ember egy tucat család mindennapjait keseríti meg. 

A problémával megkerestük az önkormányzatot, akiktől azt a választ kaptuk, hogy a Kríziskezelő Központ munkatársai többször is jártak a helyszínen az elmúlt napokban, de tájékoztatásuk szerint nem találták ott az említett személyt, csak az általa használt matracot és néhány tárgyat. A környékben megkérdezettek szerint már napok óta nem látták az ideiglenesen magát a buszmegállóban meghúzó személyt. 

„A felvetett téma egy komplex problémára világít rá, amelyben a közbiztonsági mellett nagyon sok társadalmi és szociális kérdés is felmerül. Fontos lenne, hogy legyen egy közmegegyezés egy adott környéken élők esetében. Vannak ugyanis szociálisan érzékeny emberek, akik önzetlenül segítenek, például rendszeresen ellátják étellel, ruhával a szerencsétlen sorsú embereket, ezzel óhatatlanul is arra ösztönözve őket, hogy a közelben maradjanak. Míg másokat zavar a hajléktalanok jelenléte, ők hatósági bejelentést tesznek” – fogalmazott az önkormányzat, majd kitértek arra is, hogy a fedél nélkül maradtak viselkedése is sokféle lehet. Vannak, akik csendesen, az ott élőket nem zavarva töltik mindennapjaikat, míg mások életmódja nincs tekintettel a lakók nyugalmára. 

„Ha valaki nem okoz rendbontást, úgy őt erőszakkal nem lehet eltávolítani egy adott közterületről, ám amennyiben megszegi a szabályokat és zavarja a nyugalmat, a lakók a rendőrséget kell, hogy értesítsék, ők tudnak intézkedni.”

Továbbá elmondták, hogy a fehérvári Kríziskezelő Központban van szabad férőhely és vannak a hajléktalanokkal foglakozó szakemberek is, ugyanekkor ezt csak az veheti igénybe, aki vállalja a házirend betartását. De arra senkit nem lehet kényszeríteni, hogy éljen az intézmény biztosította lehetőségekkel.

Valamint azt is elárulták, hogy megkezdődött a szakmai előkészítése egy új programnak. A Depónia elköltözésével a felszabadult, Sörház téri telephely egyik felében – a Kríziskezelő Központ szomszédságában – kialakításra kerülne néhány konténer, ahova azokat a hajléktalanokat is be tudnák időlegesen fogadni a szakemberek, akik jelenleg életmódjuk miatt nem mennek be az intézménybe. Így talán a mostanihoz hasonló helyzetek megoldásában segíthet majd az új, alacsonyküszöbű szolgáltatás, éjjeli menedékhely is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában