„A halottak világán keresztül beleshetünk az egykori életbe” – avar kori leletek is előbukkantak Bodajkon (galéria)

Víz mosta felszínre a sírokat

A Bodajk határában elnyúló lelőhely 2010-ben vált ismertté, amikor egy földalatti vízfolyás a felszínre tört, létrehozott egy két méter mély szakadékot, és kimosta a föld alól a területen rejlő sírokat. Azóta tudható, hogy a terület avar kori – kifejezetten nagy – temetkezési hely volt. Egy szerencsés műholdképnek köszönhetően kiderült: több mint ezer sír rejlik a föld alatt.

A helyszín kutatástörténetéről megtudtuk, 2010-ben és 2011-ben mentőfeltárások során több mint száz sír került felszínre, majd később, 2016-ban már egy tervszerű kutatás keretében tértek vissza a lelőhelyre a Szent István Király Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának szakemberei.

Az eddigi három ásatási évadban mindösszesen 154 avar kori sírt tártak fel a szakemberek. Szücsi Frigyes régész az ásatás helyszínén kiemelte, nem cél a több mint ezer sír feltárása, sokkal lényegesebb az, hogy az avar-magyar viszonylatban fontos kérdésekre válaszokat találjanak.

– Találtunk egy olyan sírt, amiből egy kifejezetten kései fejékszer típus, úgynevezett spirálcsüngős karika került elő. Ezt a kutatás a 9. századra keltezi, pont arra az izgalmas időszakra, ami már az avar kaganátus után, de még a magyar honfoglalás előtt van, viszont a radiokarbon keltezés egy sokkal korábbi dátumot adott ki, mégpedig valamikor a 670-770-es évek közötti időszakot. A szénizotópos kormeghatározásra az eltemetett hölgy csontjából, valamint a mellé túlvilági útravalónak adott ételmellékletből vett mintából került sor. Tehát van kettő mintánk, aminek a keltezése egybehangzóan egy sokkal korábbi időszakot mutat. Ennek a kérdésnek szeretnénk utánajárni: a sír környezetét feltárva próbálunk adatokat szerezni arra vonatkozóan, hogy valójában mikorra keltezhetőek a sírok – magyarázta a zajló kutatás főbb irányvonalát a szakember.

„Nem is igazi avar, akinek nem volt vaskése”

A két héten át tartó ásatás során újabb avar kori sírokra bukkantak a szakemberek és a hozzájuk csatlakozó önkéntes régészek. A korszak temetkezési szokásairól elmondható, hogy azok az évszázadokkal korábbi hagyományokat vitték tovább.

– Jellemzőek voltak a nyújtott vázas, korhasztásos temetkezések. Egyszerű, lekerekített, téglalap alakú síraknákba helyezték az elhunytat, rendszerint koporsóban vagy olykor-olykor halotti lepelbe csavarva. Az elhunyt személyt felöltöztetve temették el jellemző viseleti tárgyakkal, mint például egy egyszerű vascsat vagy egy vaskés. Azt szoktuk mondani, hogy nem is igazi avar, akinek nem volt vaskése, hiszen sokszor még a legkisebb gyermekek mellé is tettek egyet. Avar kori jellegzetesség, hogy a síraknák két végét jobban lemélyítették a sír aljánál: ezt azzal magyarázzuk, hogy a koporsó leeresztésére szolgáló kötelet így könnyebben kihúzták a koporsó két vége alól. Ezek kifejezetten mély sírok voltak: a gyerekeké 1,2-1,5, a felnőtteké pedig akár 2,5 méter mély is lehetett – beszélt a helyszínen fellelt sírokra is jellemző temetkezési szokásokról Szücsi Frigyes.

Jelen pillanatban a sírok jelentik az egyetlen olyan forrásanyagot a szakemberek számára, amivel betekintést nyerhetünk a 9. század ismeretlen világába.

– Az írott források jobbára ismertek, azt kívülállók írták, ezek mind külföldi, írott források, melyekből általában elnagyolt dolgokat tudunk meg az akkori világról, a népességről. A temetkezések, a sírokba helyezett tárgyak, az emberek, a csontok és a földminták összetett elemzésével azonban még többet megtudhatunk az egykori emberek életéről, a betegségeikről, a nyavalyáikról. A temetkezések rendjéből betekintést nyerhetünk az egykori gondolatiságukba – magyarázta a Szent István Király Múzeum régésze.

A Dunántúl kulturális olvasztótégelye

A kereszténység széles körű elterjedése előtti időszakban a túlvilági képzetek alapján elengedhetetlen volt, hogy bizonyos tárgyak az elhunytak melléjük kerüljenek: kaptak túlvilági útravalót, étel-ital mellékletet, valamint edények és ékszerek is kerültek a sírokba.

– A sírmellékletek nekünk óriási ajándékok, hiszen ezeken keresztül megismerjük a korszak tárgyi kultúráját is. Azért fordulunk a halottakhoz, hogy az egykori élők világát megismerjük. Bármilyen szürreálisan is hangzik, az az igazság, hogy a halottak világán keresztül tudunk belelesni az egykori életbe – tette hozzá, s kiemelte: a zajló kutatás szűkebben vett tudományos kérdése, hogy a kutatott terület parcellái mikorra keltezhetők.

– Itt található egy körárok részlete, ami egy sokkal régebbi időszak emléke, a kelták idejéből való, valamikor a Krisztus előtti 3. vagy 2. századból. Később, amikor már be volt temetve az árok, véletlenül beleástak avar sírokat. Egyébként érdekesség, hogy itt van mellettünk, a szomszédos dombon, a Kelet-Dunántúl egyik leggazdagabb kelta temetője. Viszont itt, ahol most ásunk, kelta sírt még nem találtunk – mondta.

A feltárás során előkerült többek között egy, a 7. század második-harmadik harmadára keltezhető női sír, benne egy egészen ritka típusú edénykével, amiből az országban húsznál is kevesebb van.

– Ezt Csákberény-csoportos kerámiának hívják, mert csak Csákberény 50 kilométeres körzetében kerülnek elő. Ez a kora avar kor legjobb minőségű asztali díszkerámiája. Gyorskorongon készült, a késő antik műhelyhagyományokat viszi tovább – mondta a különleges darabról Szücsi Frigyes, aki arra is kitért, a Dunántúl – és így a Bodajk határában található temető is – egy kulturális olvasztótégely, melyben egyszerre jelennek meg a nyugati és a keleti kultúra hatásai, valamint a Római Birodalom kulturális hagyatékai, a késő antik tradíciók.