Megismerhették a Sóstó állat-, és növényvilágát

2023.08.01. 15:05

A Sóstón töltötték a délelőttöt a táborozó gyerekek (videó)

Ahogy azt már korábban megírtuk a Napraforgó Városi Napközis Tábor több turnusban várja a gyermekeket szinte egész nyáron.

Déri Brenda

Fotó: NAGY NORBERT

Tematikus programok, interaktív foglalkozások, kisvonatozás, lövészet, ezek akár összesén részt vehetnek azok az általános iskolás gyermekek, akik szülei regisztráltak a tábor jelentkezési határidejéig. Az első turnus még júniusban indult, most pedig lassan a végéhez érve még mindig tartalmasabbnál tartalmasabb napokat állítanak össze a szervezők a lurkók számára. Mi, augusztus elsején látogattunk ki a Sóstó Természetvédelmi Területére, hogy belessünk a keddi nap programjaiba. Mint a helyszínen megtudtuk összesen 10 csoport vesz részt a táborban, amely nagyjából 200 fő gyerkőcöt jelent. A gyerekek 20 fős felosztásokban vesznek részt a különböző foglalkozáson. A keddi nap tekintetében ez azt jelentette, hogy voltak, akik egy túra alkalmával közelebbről megismerhették a Sóstó állat-, és növényvilágát, voltak, akik a látogatóközpontban interaktív foglalkozáson vettek rész, míg mások kisvonatoztak vagy kézműveskedtek. A tábor egyik csoportvezetője, Némethné Csentei Gabriella elmondta, hogy igyekeznek minden hét elején egy változatosan összeállított programtervet készíteni, hogy azok a gyermekek se unatkozzanak, akik az előző hetekben is táboroztak. Továbbá azt is megtudtuk tőle, hogy a délelőtt általában a tematikus programoké, míg a délutánt jó idő esetén a strandon vagy a Koronás Parkban töltik, rosszabb időben pedig a Bregyóban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában