Fejér évfordulós emlékei

Mi is lehetett a vád egy boszorkány ellen?

A fenti kérdést 60 évvel ezelőtt boncolgatta a Fejér Megyei Hírlap. Akkor már természetesen inkább tekintették mesének, mint valódi vádaknak a gyanúsításokat, de volt idő, amikor a papok és az írástudatlan parasztok egyaránt hittek a boszorkányok ténykedésében.

Még Bornemisza Péter 1578-as könyvét is megemlíti a hírlap, amiben így fogalmaz: „Éjjel járó asszonyokról is sokat mondhatnék, kik éjjel macska képében szökdécselők, sok lovagok módjára járók voltak, tombolák, táncosok, részegek, paráznák egymás között…”

És hittek a boszorkányokban a katolikus papok is. A boszorkányperek „jogi alapja” közel három évszázadon át szedte áldozatait, amit két Domonkos-rendi inkvizítor boszorkány-üldözésével indult Európában, s öt év alatt 48 “ördögcimborát” küldött a máglyára. Ez csak az indulás volt, mert 1389-ben Quedlinburgban már egy nap 133 boszorkányt égettek meg. Hazánkban valamikor büszkén váltottuk a Könyves Kálmán felvilágosult törvényét, mégis 169 szerencsétlent küldtek tűzhalálba boszorkányságért. Mint az írásból kiderül, Fejér vármegyében nem harapódzott el túlságosan az eszetlen vádaskodás: mindössze 5 per indult a vármegyei törvényszéken.

Az első Ravasz Istvánné, Horváth Örzsik pere volt. A vád pedig az lett ellene, hogy 1721-ik esztendő tavaszán boszorkány társaival Réde mezején, hegedűszó mellett mulatoztak a rédei Lutor Katával. A lányt éppen “aratás után, mogyoró éréskor” győzték meg, hogy bizony a boszorkányok közé tartozik. Hogy új társukat hitében megerősítsék, nyomban meg is jelölték a bal combján, a térde fölött, majd boszorkányságra tanították a vádak értelmében.

A per folyamán aztán a törvényszék olyan rendkívül súlyosnak ítélte a felmerült körülményeket Ravasz Istvánné boszorkányperében, hogy végül felfüggesztette a tárgyalást.