2023.08.03. 16:30
Háromezer kiló ponty került a Velencei-tóba
A Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltsége csütörtökön mintegy 5 millió forint értékben valamivel több mint 3 ezer kilogramm, 2 kiló feletti átlagtömegű, háromnyaras pontyot telepített a Velencei-tóba.
A halak egy Karcag melletti tógazdaságból érkeztek
Fotó: MOHOSZ
A terveknek megfelelően öt kádban rendben megérkeztek a Velencei-tóhoz a halak csütörtökön délben egy Karcag melletti tógazdaságból. Egy kádnyi ponty a sukorói hajóállomás és a „0” szelvényű kikötőöböl bejáratánál, kettő az agárd-dinnyési csónakkikötő hullámtörőjénél, kettő pedig a Gárdonyi-félsziget csúcsánál csúszdázott a hullámok közé. Pálinkás Imre, a Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltségének vezetője a FEOL-nak elmondta: ahogyan azt előzetesen tervezték, a halak mérete kétkilós körüli. Emlékeztetett rá, hogy tíz tonnát már márciusban telepítettek, ezt egészítette ki a mostani három tonna ponty. A következő alkalom időpontja a vízállástól és a víz minőségétől függ, ahogyan az is, hogy milyen halfajt és milyen mennyiségben juttatnak majd a tóba. Az őszi telepítés előtt állományfelmérő halászat lesz, természetesen annak eredményeit is figyelembe veszik.
![](https://cdn.feol.hu/2023/08/JamRkY4lBdNGtkzstolu-RBDvweQFXPCn42eylxdVuw/fit/1152/666/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjNjE3MmYwMjhlZjRhMmI5MmQzNGUwMGQ2YTdmM2Y2.jpg)
Fotó: Tihanyi Tamás
A szakember hozzátette, halélettani szempontból jelenleg rendben van a Velencei-tó vizének minősége, most már a színe is jobb. Az enyhébb, csapadékosabb időjárás, a visszahűlő víz segített a tó helyzetén, legalábbis a rövidtávú kilátások kedvezőek. Csütörtökön 13 órakor egyébként 89 centimétert mutatott az agárdi vízmérce.
![](https://cdn.feol.hu/2023/08/7hKLUsmUIKxDIyJOH0EgP1WsVlzvLYTveHSnxr8O5J4/fit/1200/769/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc1ZmUyZTRlYjMwNjRiMGM4NzY1NmUzZjgyZjY1OThh.jpg)
Fotó: MOHOSZ