Sárlavinák és elöntött kertek

2023.08.09. 11:47

Megkezdődött a felszíni vízelvezetés második üteme Magyaralmáson (galéria)

Három ütemet is betervezett a helyi önkormányzat, hogy megoldja a csapadékvíz elvezetését a községben. Az első ütemben elsősorban belterületi utak mentén készültek, újultak árkok. Most a második ütemben már külterületi részen készülnek az elvezetők, hogy felhőszakadások idején ne öntse el a falut a víz, a sár.

Palocsai Jenő

Fotó: Palocsai Jenő / FMH

Egy kellemes, a világ minden zaját kizáró völgyben fekszik Magyaralmás jelentős része, ám ennek a meghitt környezetnek ára is van. Ha leszakad az ég egy nyári zápor, vagy egy napokig áztató őszi eső formájában, akkor nem ritka, hogy ingatlanok állnak víz alatt a völgyben, illetve kavargó folyammá válik a falut kettészelő vízelvezető árok, különösen, mikor a Fő utca alatti áteresz kapacitása már kicsinek bizonyul.

-Egy 2021-es pályázati forrásnak köszönhetően kezdődhetett el a magyaralmási vízrendezés kettes üteme. A 2012-ben zajló, mintegy 142 millió forintos egyes ütem során csak a falun belül zajlottak munkálatok, most viszont az a feladat, hogy eleve ne is jöjjön be a víz a faluba. Ezért is vezetjük be a kis móri bekötő felől a vizet, ami a szőlőhegyről érkezik, és rendszerint tovább szokta duzzasztani az áradást a falu szívében található központi árokban, melynek az út alatti áteresztőképessége nem megfelelő, mondta Pap Tibor polgármester. Hozzátette, hogy ez a bizonyos központi árok nem az önkormányzaté, hanem a vízügyé, és emiatt sajnos az első ütem során kimaradt az árok építése, és az áteresz bővítése is.

Fotó: Palocsai Jenő / FMH

Mint megtudtuk az igazán nagy baj akkor van, ha a falu összes területére egyszerre hull nagy mennyiségű csapadék, ugyanis olyankor kénytelen keresztülzúdulni a lakott területen a víz, és a szőlőhegy csapadékvizének is 25-30 százaléka a falu felé folyik olyankor.

-Több részletben történik a mintegy 272 millió forintos pályázat és három kivitelező dolgozik majd a faluban. A Táncsics utca a Széchenyi utcával lesz az első körben. Ennek során lesz egy közel kétszáz méteres Magyar Falu Programos aszfaltozás is, ugyanis a régi Táncsics fel lesz újítva, az utca szakasz pedig teljesen új utat kap. Ezt követően jön a központi árok és a móri bekötő, majd a Fenyves közben lesz egy 700 méteres szakasz, hogy a fenyves erdőből érkező vizet el tudjuk vezetni, mondta Pap Tibor.

A most megkezdett második ütem mintegy 3.5 kilométer hosszú árokrendszert jelent Magyaralmáson. A település Mór felöli bekötőjén és a Fő utca több pontján is, köztük a központi árok felett forgalomkorlátozás, útszűkület és persze folyamatosan mozgó teherautók, rakodógépek és a kivitelezést végző szakemberekre kell számítani az arra járóknak. Csupán pár hónapig kell a türelem, ugyanis még idén ősszel elkészül a kettes ütem. A harmadik ütemben majd a Fő utca készül, igaz nem burkolt árok kíséri majd az aszfaltcsíkot, de elkészül az is.

Fotó: Palocsai Jenő / FMH

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában