Dunaújvárosban dobták be a legtöbb zsetont

2023.08.29. 16:45

Ön választ, mi segítünk: ismét váli projekt lett az egyik befutó

Az Tesco Ön választ, mi segítünk pályázatának 13. fordulójában országosan több mint 2,1 millió zsetonnal szavaztak az áruház vásárlói, a vállalat pedig összesen 41 millió forinttal 161 nyertes projektet támogat. Vannak közöttük Fejér vármegyeiek is.

Borsányi Bea

Fotó: szekesfehervar.hu

Megyénkben hét pályázatra voksolhattak a vásárlók július 10. és augusztus 6. között, a legtöbb zsetont a dunaújvárosi Tesco hipermarket vásárlói dobták be. Az áruházlánc a szavazatok számának függvényében 400, 200, illetve 100 ezer forinttal járul hozzá a benevezett pályázatok megvalósításához. Fejérbe 1,6 millió forint került. A helyi szervezetek a pályázat aktuális fordulójában idén is változatos, kreatív pályázatokkal küzdöttek a vásárlók voksaiért, így az áruházlánc támogatásának köszönhetően többek között óvodai KRESZ-pálya, biciklitároló és labdaháló, a hétköznapokban is alkalmazható tudást biztosító foglalkozássorozat, a népi kézművesség alaptechnikáit megismertető kézműves programsorozat, valamint az óvodások számára árnyékot adó játszóházak telepítése is megvalósulhat a régióban. 

A Fejér vármegyei vásárlók a legtöbb voksot a Váli Gyermekek Jövője Alapítvány óvodai udvar fejlesztését támogató pályázatára adták le. A váliak nem először pályáztak és voltak sikeres befutók ebben az akcióban: idén év elején a Szülőföldem Vál Alapítvány a VÁLkörzés elnevezésű sportrendezvényre kapott támogatást, amelyet június elején rendeztek meg a községben.

A mostani fordulóban ezek a szervezetek nyertek támogatást a vásárlóknak köszönhetően a megyében: 

  • A Váli Gyermekek Jövője Alapítvány: A Váli Mesevölgy Óvoda udvarának fejlesztése
  • Zöldellő Sárrét Egyesület: Családokkal a zöldebb jövőnkért 
  • "Aranybulla" Könyvtár Alapítvány Alkoss velünk!: Az Aranybulla Könyvtár Alapítvány kézműves programsorozata Fejér Székesfehérvár 
  • Sárbogárdi Zengő Óvoda: „Árny-játék" a szabadban – játékházak telepítése
  • Baracsi Egymásért Baráti Egyesület: Hinta-palinta Baracson 
  • Volt Sárbogárdi Diákok az Alma Materért Alapítvány Együtt a szabadban: A közösségi tér bővítése a Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium udvarán 
  • Beethoven Alapítvány: Színesebb falak, boldogabb hétköznapok

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában