A múlt valósága és a jelen hazugsága a diktatúráról

Próbálom értelmezni ezeket a fiatalokat, akik nem tudják, mit cselekszenek. Értem én, hogy a lázadás bizonyos életkor alatt sokak számára kötelező viselkedésforma, amelynek része az első cigi a gimnázium vécéjében, vagy a lyukasórán a közeli presszóban lehúzott féldeci. Mi is tettünk ilyeneket, és szidtuk a rendszert rendesen, néhányunk meg is ütötte a bokáját: akadt, akit fegyelmi tárgyalások után kirúgtak, mást csak nem engedtek továbbtanulni. Abban a székesfehérvári gimnáziumban is történtek ilyenek a nyolcvanas évek közepén, amelynek tanári szobája nyitva állt a felkészületlen kommunisták előtt, ahol Orbán Viktor miniszterelnök tanult, majd érettségizett. A különbség az „akkor” és a „most” között az, hogy akkor valóban diktatúrában éltünk és olyan emberek ideológiai és szellemi rokonai szorították a nyakunkat, akik most utcára küldik kiabálni ezeket a soha felnőtté nem váló taknyosokat.

Azt követően történt, hogy abban a gimnáziumban leérettségiztem, és azelőtt, hogy disszidáltam volna Kanadába. A „kisfutkosónak” csúfolt fehérvári laktanyában szolgáltam a Varsói Szerződést, adtunk mindenféle ügyeletet, például voltunk „ügyalosok” is. A hadseregeknek mániája a rövidítés, ezért megmagyarázom: ez ügyeletes alegységet jelent. Elvileg 24 óráig készenlétben kellett lennie az erre a feladatra kijelölteknek, és ha az „üti” (ügyeletes tiszt) nem tudott aludni, berúgott vagy csak szimplán produkálni akarta magát, riadót fújt. Olyankor rögvest ki kellett nyitni a fegyverszobát, felkapni a gépkarabélyt és a tártáskát, majd rohamsisakban, teljes felszereléssel lóhalálában le kellett vágtatni és fel kellett sorakozni a tiszt fényességes tekintete előtt. Egy alkalommal egyikünk szemére csúszott a sisak és simán keresztülrohant az üvegajtón.

Mivel az egész műveletre emlékezetem szerint csak két percünk volt, ha nem akartunk csapdába (fogdába) kerülni, felöltözve töltöttük az ügyeletet. Én egyszer mégis megkíséreltem, hogy megfürdök. Mivel az egész századra csak két zuhanyrózsa jutott (hallottátok, lázadók?), sorba kellett állni. Először azért, hogy levizezzük magunkat, majd kiléptünk a zuhany alól, beszappanoztuk a bőrünket és azonmód visszaálltunk a sorba, hogy aztán lemossuk a szappant. Én éppen a szappanos sorban állás állapotában léteztem, amikor a századügyeletes elüvöltötte a folyosón a riadót. Nem volt mese, az összes honvéd elvtárs rohant mint az állat a fegyveréért, én feltéptem a beszappanozott testemre az egyenruhát és utánuk eredtem.

Azonban aznap az ügyeletes tiszt meg akarta mutatni, hogy nem véletlenül kapta meg a csillagjait. Úgy gondolta, kicsit megdolgoztat minket, ezért a dögmelegben az alakulótérre vezényelte az egységet tömegoszlatást gyakorolni. Igen, fiatalok, nem elírás, a jobb megértés kedvéért megismétlem: tömegoszlatást gyakorolni, 1987-ben. Nem emlékszem pontosan, de valamiféle V-betű alakzatát kellett felvennünk és hatalmas, trappoló lépésekkel kellett megtörnünk a feltételezés szerint előttünk álló, tüntető civilek tömegét. Azóta tudom, hogy más laktanyákban azt is gyakorolták, mikor kell az emberek feje fölé, majd beléjük lőni, de hazudni nem akarok, mi odáig nem jutottunk el, vagy csak nem emlékszem rá. A szappan szépen rám száradt közben, majd elkeveredett a verítékkel, ezért egy óra múlva már legszívesebben ordítottam volna, annyira viszkettem és marta a bőröm

Az emberközpontú szocialista rendszer, amelynek Fletó és elvtársai élethosszig tartó fogadalmat tettek, mindössze három évvel az elvi rendszerváltozás előtt még azt gyakoroltatta törvényi erőszakkal besorozott fiataljaival, miként verjék szét az utca népét, ha az lázadni merészelne. Hangsúlyozom, nem rendőrök voltunk, hanem sorkatonák, honvédek, honvéd elvtársak. Vajon tudják, akik ma diktatúrát visítanak, hogy azok buzdítására teszik ezt, akik azt a bizonyos valódi diktatúrát a lehető legutolsó pillanatokig védelmezték és működtették? Akik csak akkor hajoltak meg a változások előtt, amikor már biztosak voltak abban, hogy a szovjet elengedte a kezüket, de csupán a politikai hatalomról kell átmenetileg lemondaniuk, cserébe magánvagyonukká tehetik a közöst, és senki sem csap majd a kezükre, amikor eladják az országot, annak legfontosabb vállalatait, üzletágait, a megyei sajtót, nagyjából minden mozdíthatót? „Tetszettek volna forradalmat csinálni”, mondta nagyot sóhajtva a megkötött kezű Antall József néhai miniszterelnök azoknak, akik ezt a fajta túlélést kifogásolták.

Időnként ott balhézik a pesti utcán, a Margit hídon vagy a várkerületben egy csapatnyi fiatal, akik nem tudják, hogy mit beszélnek. Ők lennének a hibásak? Minap felhívott egy olvasónk Lovasberényből. Elmesélte, hogy a szomszédjának a lova letaposta nála a veteményest, erre jól pofán vágta az embert. Ő úgy gondolta, ez rendben van, mégis pénzbírságra ítélték, mit szólok én ehhez. Helytelenítettem az eljárást (nem a pénzbírságot), de aztán elgondolkodtam. Olvasónk nyilván nem ütötte meg a lovat, hiszen az csak azt tette, amit lóeszével tennie kellett. Talán ezek a fiatalok is csak azt teszik, amit éretlen eszükkel őszerintük tenniük kell. Nem őket kell bántani. Azokra fér rá egy nagy megruházás, akik az utcára küldik őket. De nem tettlegesen, tenyérrel vagy bottal, sokkal inkább egy újabb választási eredménnyel. Aztán majdcsak megtanulják valahogyan egyszer ezek a kiabáló fiatalok is, hogy hol lakik az Úristen, és mi fán terem egy diktatúra – hiszen még soha nem találkoztak egyikkel sem.