Halivadékot telepített a HOFESZ

2023.09.20. 11:00

Ezer domolykó került a Gaja-patakba

A Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége folytatta vizein a haltelepítést: ezúttal egy támogatás révén domolykók kerültek a Gajába.

Tihanyi Tamás

Kíméletes módon apró domolykó ivadékok kerültek a Gaja-patakba kedden

Fotó: HOFESZ

Kedden ezer darab domolykó ivadékot helyeztek a Gaja-patak alsó szakaszánál a vízbe a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézetének halgazdálkodási tanszékével való, évekkel korábban kötött együttműködési megállapodás alapján. Ezzel a telepítéssel az oktatási intézmény a Fejér megyei szervezetet támogatta.

A domolykó őshonos halunk, egész Európában megtalálható. Teste áramvonalas, orsó alakú, oldalról kissé lapított. Feje viszonylag nagy és széles, hátúszója, melyben nyolc-kilenc elágazó sugár van, valamivel hátrébb kezdődik, mint a hasúszó. A nagyobbak hossza eléri a 30-40 centimétert, de akadhat akár fél méteresnél is nagyobb példány: az eddigi magyarországi rekordfogásnak egy 1987-ben zsákmányul ejtett, több mint hatkilós hal számít.

 Ha megnőnek, sok horgásznak szerezhetnek még örömet
Fotó: HOFESZ

Sebes sodrású vizet kedvelő hal, amely a forrástól a torkolatig mindenütt előfordulhat. Az ivadékok nagy csapatokban járva planktonokra vadásznak, az idősebbek növényi anyagokat és gerinctelen állatokat esznek. A nagyobb példányok akár rabolhatnak is. Elég szálkás, de finom, akár a keszeg: elég jónak mondható horgászhal, amely főleg a pergető módszerrel horgászók körében örvend nagy népszerűségnek.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában