Meghitt hangulatú múltidézés az Aranyfejű nyugvóhelyén (videó)

Kű Lajos, a székesfehérvári Aranycsapat Alapítvány elnöke kezdeményezte annak idején, hogy a Barcelonában elhunyt nagyszerű csatár földi maradványai hazakerüljenek. Ő volt az, aki nemrégiben Székesfehérvárra, az olimpiai emlékmű mellé hívta a katalán nagyvárosban élő ifjabb Kocsis Sándort. Ezúttal a legenda sírhelye előtt Kozma Imre atyától, szerzetestől, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítójától kért áldást a megemlékezés kezdetén. Az atya – aki ismert arról, hogy nagyon szereti a labdarúgást, hiszen maga is játszott valamikor – a Himnuszt imára kulcsolt kézzel hallgatta végig, majd megosztotta gondolatait a tiszteletadás résztvevőivel. Először egy emlékét idézte fel.     

– Egy arab országban jártam, amikor elhangzott a magyar Himnusz. Akik magyarok ott voltak, mind vigyázzállásba vágták magukat, én összetett kézzel énekeltem. Később az emír megkérdezte tőlem, hogy van az, hogy mindenki más feszesen állva énekel, én pedig összekulcsolom a kezem? Elmondtam neki, hogy a magyarok Himnusza egy imádság. Márpedig ha mi imádkozunk, akkor összekulcsoljuk a kezünket, mert a kezünk sok mindenre alkalmas, de akkor a legkitüntetettebb a használata, amikor Isten előtt állva összekulcsoljuk. Mert Isten előtt nincs az embernek semmi más tennivalója, különösen olyan nem, mint amilyen egy háború.

Az atya az Aranycsapat tagjairól is beszélt.

– Ma visszahozzuk emlékezetünkből ezeket a nagyszerű embereket – folytatta Kozma Imre. – Én sokat beszélgettem Puskás Ferenccel arról a legendás barcelonai különítményről, Kubaláról, Kocsisról és Cziborról. Puskás azt mondta nekem, hogy volt egy olyan évtized a spanyol labdarúgásban, amikor a magyarok határozták meg a futball igazi üzenetét. De szerintem nem csak ennek van jelentősége. Sosem szabad elfelejteni, hogy a dicsőség és az eredmény, ami az ő életüket jellemezte, nem tudta elhomályosítani sem a nemzettudatukat, sem pedig a hazaszeretetüket. Hiszen ezt a különítményt, ezeket az embereket, akik az 1956-os forradalom után hagyták el a hazát, kerültek távol nemzetünk közösségétől, nem szabad úgy nézni, mint világpolgárokat. Mert a világpolgár keresi a helyét a világban, és azt mindig ott találja meg, ahol neki jó. Ezek a nagyszerű labdarúgók sokkal jobb helyzetbe kerültek a világpolgárság fogalmai szerint Spanyolországban, mint ahogyan otthon éltek, de ez sem tudta elhomályosítani azt, amire a mi magyar életünk épül. A kereszténységünket és a magyarságunkat. Ők a nemzetükről és a hazaszeretetükről soha nem tudtak lemondani, ami számukra hiányt és áldozatot jelentett.

A „máltai atya” azt kérte hallgatóságától, hogy elsősorban ne a magyarságukat hangoztassák, hanem a kereszténységüket, mert azért vagyunk magyarok, mert Szent István király kereszténnyé tette az országot. A keresztény értékek tartottak meg minket magyarágunkban, egyedül vagyunk az egész Európai Unióban ezzel, hívta fel rá a figyelmet Kozma Imre.  

– Pappá szentelésem után már egy hónappal a perifériára állítottak, az volt az első kivégzésem, és azután még kétszer sikerült ezt a kommunista évtizedekben elérnem. De megmaradt a küzdőképességem. Nem hagyhatjuk el az értékeinket akkor sem, ha az egzisztenciánkat kezdik ki, legyen mindennél fontosabb számunkra a kereszténységből származó értékek világa, amelyből a hazaszeretetünk és nemzettudatunk táplálkozik. Egyedül ez tarthat meg bennünket, és ehhez kérem Isten áldását, mert az áldás az Isten igenje az életünkre. Az ember többször is megszületik. Először Isten elgondolásában, másodszor amikor világra jön, harmadszor pedig akkor, amikor eldönti, hogy az igazi értékek mentén éli a mindennapjait. Ez a három születés kell, hogy meghatározza az életünket, és a Jósisten segítsen bennünket abban, hogy így éljünk az utolsó pillanatig. Éljünk úgy, hogy sem a hazaszeretetünktől, sem a nemzettudatunktól semmi el ne tudjon tántorítani bennünket. Mert mostanában minden arról szól, hogy ezektől minket hogyan lehetne elfordítani, mert utána már bárkit az orránál fogva lehet vezetni. A Jóisten tegyen bátorrá bennünket, adjon erőt ahhoz, hogy kisebb előnyökért ne váltsuk aprópénzre az életünket!

Kozma Imre akkor lett országosan, sőt, Európa-szerte ismert, amikor a rendszerváltás hajnalán szeretetszolgálata révén gondoskodott a hozzánk érkező keletnémet menekültekről.

– Amikor 1989-ben befogadtuk a keletnémeteket, mindenki azon csodálkozott, hogy miért jöttek ők hozzánk, hiszen jobban éltek, mint mi. Azok az emberek azt mondták nekem, azért jöttek, mert elvették tőlük atyáik örökségét. És én most azért kérem Isten áldását, mert anélkül, amit ránk hagytak a szüleink, az őseink, nem lehet élni. Nekünk az a feladatunk, hogy a gyerekeinknek, unokáinknak, dédunokáinknak megadjuk ezt a segítséget, ezt az örökséget. Vigyázzunk rá és őrizzük!

Kozma Imre imája, áldása után Bogyay Elemér egykori ötvenhatos forradalmár kért szót, aki hatvanhat emigrációban töltött év után tért haza Magyarországra Kanadából, majd Németh Nyiba Sándor birkózó olimpikon, edző, költő és zenész szavalt. Ezek után a Kossuth-díjas pázmándi énekmondó, Tolcsvay Béla hangja töltötte be a teret a síremlékek között, mielőtt Kű Lajos, a Videoton és a Ferencváros egykori világklasszis labdarúgója, a válogatott olimpiai ezüstérmese a tőle megszokott szenvedéllyel idézte fel Kocsis Sándor, az „Aranyfejű” örökké példa értékű, regénybe illő pályafutását.