Közélet

2023.09.07. 12:12

Szükség volt a kerítésre a gárdonyi kosárpályánál

Meglehetősen nagy az agárdi parkerdő, az új kosárlabda pálya rendeltetésszerű használata mégis nehézségekbe ütközött. Ezt akarta kiküszöbölni az önkormányzat az alábbi lépéssel.

S. Töttő Rita

Fotó: S.Töttő Rita

Még a nyár közepén írtuk meg,  hogy hamarosan új kosárlabda pálya épül a városban. A pálya el is készült, melyet az agárdi parkerdő nyárzáró piknikén adtak át hivatalosan.

Már akkor kerítés vette körbe a pályát, ahol így biztonságosan és nyugalomban tudtak kosarazni a fiatalok. Mint kiderült, az elkerítésre különösen nagy szükség volt. A gárdonyi önkormányzat közleményében árulta el, hogy a pálya elkészültét követő két hétben bizony nem mindenki rendeltetésének megfelelően használta a pályát. Volt, aki kerékpárral vagy éppen kismotorral, elektromos rollerrel ment a felületére és húzott féknyomokat, foglalta a helyet a pályán. A kosarazni vágyóknak pedig nem volt lehetőségük a pályára menni. Ezért – valamint a labda pályán tartása érdekében – elkerítették a területet. A kapun keresztül azonban továbbra is bárki bejuthat a játéktérre.

A tervek szerint amatőr kosárlabda meccsek helyszíne is lesz a pálya, melyet a későbbiekben a kerítés mellé ültetendő cserjék, futónövények zöldítenek majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában