46 fiatal vett részt

2023.09.08. 19:30

Velencén tartotta hagyományos évadnyitó táborát a Székesfehérvári Diáktanács

A közösségépítő és szórakoztató programok mellett helyet kaptak a szakmai egyeztetések és az ismeretterjesztő, tájékoztató előadások is – számolt be a táborról az ÖKK.

Déri Brenda

Fotó: ÖKK/Kiss László

A csütörtökön és pénteken zajló évadnyitó táborban ezúttal 46 fiatal vett részt. Szó volt a Diáktanács 2023/2024-es tanévre szóló terveiről, tisztújításáról, a Mathias Corvinus Collegium középiskolásoknak szóló programjairól és az Erasmus diákcsere programról is.

Csüri Bence, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke az ÖKK-nak elmondta: nagyon színes volt a tábor programkínálata. Beszéltek a testület idei munkatervéről, arról, hogy milyen új programokkal készülnek Székesfehérváron, illetve a farcolásra – önsértő tevékenységről – is kitért. Mint mondta sajnálatosan sok intézményben tapasztalható, tudni kell azonban, hogyan tehetnek ellene és kihez fordulhatnak segítségért.

Fotó: ÖKK/Kiss László

Az ismeretterjesztő programok keretében Szabó Bakos György, a Mathias Corvinus Collegium Székesfehérvári Képzési Központjának középiskolai programkoordinátora az MCC vitaprogramját mutatta be, amelynek vitaklubjába idén is szeretettel várnak külsős diákokat.

Fotó: ÖKK/Kiss László

A Változás Mentálhigiénés Egyesület képviselője az Erasmus+ program ifjúsági programjairól, valamint az Európai Szolidaritási Testület pályázati lehetőségeiről mesélt a fiataloknak. A nemzetközi programok nem csak a nyelvtanulásban jelentenek óriási segítséget, hanem a kulturális különbségek és hasonlóságok felismerésében, valamint új élményekre, ismeretekre tehetnek szert a diákok. 

A Nemzeti Ifjúsági Tanács idén is a közösségépítést segítő képzéssel érkezett, valamint jelen volt még az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ, akinek képviselője a család és gyermekvédelmi rendszer működését mutatta be. Veres Richárd, az Óbudai Egyetem ügyvivő szakértője, HR és közkapcsolati vezetője pedig a felsőoktatási továbbtanulás helyi lehetőségeiről tájékoztatta a diákokat.

Fotó: ÖKK/Kiss László

Megyeszékhelyünk polgármestere, Cser-Palkovics András és alpolgármestere, Mészáros Attila is ellátogatott a tábor pénteki napjára. Városi és iskolai ügyekről, valamint a fiatalokat érintő fontos kérdésekről beszélgettek az ott lévőkkel. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában