A FEOL-nak nyilatkozott egy izraeli mentő

– Jelenleg Asdódban vagyok, egy teremben, a pihenőben ülök. – mondta Siklósi Gábor a FEOL-nak. – Viszonylag gyorsan sikerült elutaznom Budapestről, mert már az egyik elsők között induló gépre felfértem. Utána két napot töltöttem Tel-Avivban, mert várakozni kellett az adminisztrációs nehézségek miatt, addig azonban önkéntesként egy nap alatt ötszáz szendvicset csomagoltam össze a katonáknak. Képzelheted… Aztán jöttem el az asdódi kórházba egészségügyi önkéntesnek, azóta pedig itt vagyok.

– Tartalékos katonaként szolgálsz?

– Nem, ahhoz már öreg vagyok. Amikor megkaptam az izraeli állampolgárságot, már elmúltam harminc éves.

– Mennyire durva a helyzet? Az asdódi kórházban valóban egymás mellett fekszenek a palesztin terroristák az izraeliekkel?

– Nem, ilyen nincs. Bár halottam erről szóló híreket, ebből csak annyi igaz, hogy időnként palesztin sérülteket is hoznak, de nem minden palesztin terrorista. Azért, mert Izraelben laknak és itt sérülnek meg, nem mindenki bűnöző. Mi nem a terroristákat látjuk el, ilyennel még nem találkoztam.

– Várjátok az offenzívát? Mi következhet most?

– Az első pár nap volt őrületes, aztán már jól elosztották a teendőket. Arra összpontosítunk, hogy amikor majd elindul a támadás és nagyobb számban hozzák a sérülteket, legyen elegendő hely. Bár most is folyamatosan érkeznek a katonák különböző sérülésekkel, még messze nincs tele a kórház. Az itteniek nagyon ügyesen megszervezik a betegutat. Az eljárás más, mint Magyarországon, ami azt jelenti, hogy ha a helyszínen nem érünk rá stabilizálni a beteget, akkor, amit muszáj, azt megtesszük, aztán irány gyorsan a kórház, mert a sérült nem maradhat olyan helyen, ahol lőnek.

– Mire gondoltok ott, milyen a hangulat?

– Nagyon szomorú itt mindenki, csalódott és várakozik. Az emberek azt várják, hogy az izraeli hadsereg végre meginduljon és odacsapjon. De még egyelőre nem történik semmi, illetve nem tudjuk, hogy mi történhet. Az izraeliek azért jó stratégák. Mi itt a kórházban várakozunk, nekünk itt csak azt mondják el, hogy jelenleg mi a dolgunk, de azzal, hogy mások majd mit csinálnak, mit döntenek, nekünk egyelőre nem kell foglalkozni.

– Azért sejted, hová küldhetnek holnap?

– Ez nem rajtam múlik, de néha jönnek üzenetek, hol lehet rám szükség. Egyébként ma robbantottak fel Gázában egy baptista kórházat, ahol rengeteg halott és sebesült van. Ez volt az egyik legutóbbi hír, ami hozzám eljutott.

– Találkozták más magyarokkal?

– Mindenhonnan a világból sokan jönnek haza. Találkoztam olyan magyarral, aki tartalékos katonaként érketett, de hozzám hasonló egészségügyi önkéntessel nem. Én az izraeli útlevelemmel dolgozom itt, ezért talán nem is tudják körülöttem mások, hogy magyar vagyok.

– Mi a jellemző sérülés? Milyen esetekkel találkozol?

– Katonai sérültek vannak a legtöbben. Lőtt sebeket látunk el, másokat robbanástól repeszek sebesítettek meg, de nem drámai a mennyiség. Nincs Armageddon, ezt kérlek mindenképpen írd le. Gáza hatalmas terület, kétmillió ember él ott, de nem csak a jelenlegi háború miatt van ott egészségügyi szempontból nagy baj, hanem egyébként is. A sérülteket először elküldik az askelóni kórházba, aztán akiket lehet, onnan tovább harminc kilométerre, ahol mi vagyunk, Asdódban. Nem a mienk a legközelebbi kórház Gázához képest, de azért minden eshetőségre felkészülten készenlétben vagyunk.