Ötvenéves érettségi találkozó

2023.10.27. 16:30

Habos-babos-JAG-os torta is volt

Ötvenéves érettségi találkozójukat tartották azok az egykori JAG-os, vagyis a fehérvári József Attila Gimnáziumba járt diákok, akik 1973-ban az egészségügyis osztályban maturáltak.

Borsányi Bea

Az alma materbe látogatók csoportja

Fotó: Urfi Péterné

„Habos-babos-JAG-os” torta is volt az összejövetelen csütörtökön az egyik fehérvári étteremben, ahol 22 egykori Józsefes diák találkozott, hogy elmeséljék egymásnak, mi történt velük az elmúlt öt évben. – Már a gimnáziumban is jó csapatot alkottunk, talán ez segített minket át akkoriban azokon a konfliktushelyzeteken, amik abból adódtak, hogy 35 lány járt az osztályba. Az érettségi óta minden ötödik évben, ahogy kell, megrendeztük az éppen soron következő érettségi találkozónkat, ezért „képben vagyunk” egymással kapcsolatban. A mostanin huszonegyen vettünk részt, négyen sajnos már nem lehetnek velünk – mesélte Urfi Péterné, akitől azt is megtudtuk, annak idején nem csak gimnáziumi, de szakközépiskolai osztályai is voltak az iskolának, ők az eü-s osztályba jártak. Nem meglepő, hogy a többségük érettségi után is az egészségügyben helyezkedett el, orvos, ápoló lett, de került ki közülük két pedagógus is. Egyikük éppen Urfi Péterné.

Az alkalomra torta is készült, ami külön ládában érkezett az eseményre
Fotó: Urfi Péterné

A lányok osztályfőnöke Horváth Ernőné volt, aki fizikát és kémiát tanított nekik. Ő már nem lehetett jelen a találkozón, viszont ott volt Pajorné Zsuzsa néni, aki egészségügyi ismeretekre oktatott. – Ma már mindannyian nyugdíjasok vagyunk, de ma is jó szívvel emlékszünk vissza a Józsefben töltött évekre. Jó szellemiségű iskola volt, szuper tanárokkal, akiktől olyan életre szóló útravalót kaptunk, ami hozzájárult ahhoz, hogy ki tudtuk hozni magunkból a maximumot a karrierünkben is. A találkozón ezúttal is sok régi történet előkerült, pláne, amikor a közös ebédet követően bementünk az iskolába – a földszint 1-es terem volt a miénk annak idején -, ahol körbejártuk a csodálatosan felújított, kibővített épületet is – mesélte Urfi Péterné. 

Az egykori osztálytársak legközelebb 2028-ban találkoznak. 

Fotó: Urfi Péterné

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában