Mosolygós arcok, csillogó szempárok

2023.10.10. 13:00

Jövőbe mutató beruházás Szentivánon

A nyár folyamán elkészült az alsószentiváni óvoda felújítása, amit szeptember végén adták át hivatalosan a lurkóknak. Ahogy a fotókon is jól látszik, nagyon szép lett a kistelepülés nagy becsben tartott óvodája. A polgármesterrel, Husvéth Imrével beszélgettünk az örömteli pillanatról.

Kecskés Zoltán

Gyerekek gyűrűjében vágtak át a nemzeti színű szalagot Husvéth Imre (b), Alsószentiván polgármestere és Varga Gábor (j), Dél-Fejér országgyűlési képviselője.

Fotó: Sebestyén Bálint

Alsószentiván a megye hatodik legkisebb települése, mégis egy olyan mérföldkőhöz érkezett, ami nem mindennapi: új óvodát adták át. Mit jelent ez községnek, hiszen ahogy szokták volt mondani: „Aki a gyerekekbe fektet, az a jövőbe fektet”?

– Az óvoda mindig is fontos volt a település életében, hiszen az óvodások jelentik a későbbi iskolásokat , illetve a település népesség-megtartó erejét is növeli, ha helyben található az óvoda, iskola.  A településen mindkét intézmény a Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásában működik. Az alsószentiváni óvodába a helyi kicsiken kívül Alapról és Cecéről is járnak gyerekek. Az elmúlt években már gondot jelentett a jelentkezők felvétele a korlátozott férőhely miatt, illetve a fő/m2 sem felelt meg a követelményeknek. Ezeket a problémát most a bővítéssel sikerült megoldani.

Mit lehet tudni a megújult óvodáról? Milyen forrásból épült, hány gyermek befogadására alkalmas?

– Az óvoda nem új, a régi épület került átalakításra és kibővítésre. Az eddigi 19 férőhely ezáltal 25 főre bővült. Az eddigi helyiségek megújultak, illetve új tornaszoba került kialakításra. A szennyvíz elvezetését az egyedi biológiai szennyvíz- tisztító berendezés oldja meg. A  teljes épület tetőcseréje és nyílászáróinak cseréje is megvalósult. Az udvaron kialakításra került egy modern játszótér gumiburkolattal, csúszdával, hintákkal, mászókával, homokozóval. A pályázatot, ami a beruházást fedezte a fenntartó Székesfehérvári Egyházmegye nyerte el. A kivitelezés során folyamatos volt az egyeztetés az önkormányzat és az egyházmegye között, a beruházás során pedig segítette is az önkormányzat a munkálatokat. A megnyitón Turzainé Gazsó Kata vezető óvónő,  Varga Gábor országgyűlési képviselő, Kiss Attila intézményvezető köszöntötte a megjelenteket és mondták el ünnepi gondolataikat. Spányi Antal megyéspüspök az ünnepség végén pedig megszentelte az épületet.

Modern játszóteret is kapott a megújult óvoda a gyerekek örömére.
Fotó: Sebestyén Bálint

Milyen volt a fogadtatás a községben, mit szóltak hozzá a szülők?

– Már mindenki nagyon várta a megújult óvoda megnyitását, mivel az átmeneti időszakban - ami egy teljes nevelési évet érintett - az óvoda egy önkormányzati épületben működött, ami méreteiből adódóan nem volt teljesen ideális, de szerencsére a szülők ezt megértették és elfogadták. A megnyitó előtti utolsó simításokat, értem ezalatt az udvarrendezést, virágültetést, dekoráció készítését is néhány lelkes szülő részvételével sikerült megvalósítani.

Az eddigi 19 férőhelyes intézmény 25 fősre bővült a fejlesztésnek köszönhetően.
Fotó: Sebestyén Bálint

Tavaly kemény tél elé néztek az önkormányzatok a megnövekedett energiaárak miatt. Mi a helyzet idén, mit tud mondani ebben a kérdésben?

– Az óvoda fűtése az önkormányzattal közös, egy apríték kazánnal történik, így ezek költsége szinte nulla, mivel a lakosságtól is fogadunk aprítani valót, illetve az utak karbantartása során lehulló ágakat is hasznosítani tudjuk. Az orvosi rendelő és a művelődési ház gázfűtéses, itt igyekszünk spórolni, amennyire lehet a hőmérséklet szabályozásával. De a helyzet sokkal jobb, mint a tavalyi évben, köszönhetően az energiahordozók árának csökkenése, valamint a fejlesztések okán.   

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában