Egy workshop keretében ismerkedtek a fiatalok

2023.10.26. 08:06

Kortárs segítő tréninget terveznek a fehérvári és a cseh fiatalok

Cseh fiatalok érkeztek Székesfehérvárra kedden. Kétnapos itt tartózkodásuk során körvonalazták egy kortárs segítő tréning programját a helyi diákönkormányzat segítségével.

S. Töttő Rita

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A Változás Mentálhigiénés Egyesület, a Székesfehérvári Diáktanács partnerségében a cseh General and Sports Grammar School intézménnyel október 24-én és 25-én szakmai programot valósít meg a Visegrádi Alap támogatásával. A projekt célja, hogy a programba bevont fiatalok egy segítő tréning elvégzésével korosztályuk segítőivé válhassanak. A mostani székesfehérvári találkozó alkalmából a városházán várták a cseh fiatalokat, akikkel a jövő év februári tréning témáit beszélték át. Lehrner Zsolt alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, s hangsúlyozta: ezek a nemzetközi partnerségek fontosak Székesfehérvár számára.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Rózsás Ildikó, a projekt vezetője elmondta: a mostani kapcsolat még Opole-ban szövődött, ahol testvérvárosi találkozón volt a fehérvári delegáció. Akkor fogalmazódott meg a mostani projekt gondolata, melynek keretében kortárs segítő fiatalokat képezhetnek.

- Mostanában ugyanis a fiataloknak nagyon sok nehézséggel, kihívással kell szembenézniük, viszont azt látjuk, hogy szívesen fordulnak egymáshoz segítségért. Ahhoz viszont, hogy jól tudjanak egymásnak segíteni, tréninget szervezünk, képezzük őket. A mai találkozónak az a célja, hogy megnézzük, miben szeretnének fejlődni, s hogy mi lehet a 2024. februári tréning témája, amely szintén Székesfehérváron valósul meg. A tréning kiértékelésére pedig márciusban Bruntálban kerül sor, itt zárul a projekt.

A székesfehérvári találkozó során kedden egy workshop keretében ismerkedtek a fiatalok, elmondták egymásnak a céljaikat, a kihívásokat, amelyekkel küzdenek, körvonalazták a jó segítő fogalmát. A szerda pedig a hivatalos bemutatkozásé, melynek során a székesfehérvári diáktanács is bemutathatja működését és meghatározhatják a résztvevők a tréning ötnapos programját.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában