Jó hír a kirándulóknak

2023.10.27. 07:00

Kotorják, takarítják, rendezik az Öreg tavat, amiben ismét van víz is!

Félúton jár a kedvelt csákberényi kirándulóhely, az Öreg tó takarítása, kotrása, környezetének rendbetétele, amelyben újra van víz is!

Borsányi Bea

Hétről hétre egyre több a víz a tó medrében

Fotó: Vécsei László

A tó egy mesterséges vízfelület, amit a tulajdonos Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány alakított ki 2011-ben a Vértes lábánál feltörő források vizének felduzzasztásával. Az Öreg tó a déli-Vértes egyik legnagyobb nyílt vízfelülete, melyet hamar birtokba vett a vadvilág és kedvelt pihenőhelye lett a csákberényieknek és a kirándulóknak. A tó medre azonban az elmúlt években feltöltődött, a gyékény benőtte, ráadásként aztán a tavalyi aszályos évben teljesen ki is száradt. – Ha úgy tetszik, összekötöttük a kellemest a hasznossal, hiszen a tó medrének kotrását, illetve a terület rendezését már korábban elhatároztuk, az aszály miatti kiszáradás így csak a kezünkre játszott, könnyebb elvégezni a tervezett munkákat – mondta kérdésünkre Vécsei László polgármester.

Október elején még ez a látvány fogadta a tóhoz érkezőket
Fotó: Vécsei László

Az Öreg tó kotrására a Gánti Vértes Vadásztársaság, a tulajdonos Pro-Vértes és az csákberényi önkormányzat fogott össze. A Vadásztársaság még tavaly sikeres pályázatot nyújtott be az Országos Magyar Vadászkamarához, amelytől 3,7 millió forint támogatást kapott. Ezt egészítették ki az összefogás résztvevői. Az összegyűlt 5,4 millió forintból nem csak a medret kotorják ki és a vizet adó forrásokat tisztítják meg, de egy fészkelő szigetet is kialakítanak a tó vízimadarai számára. A munka jól halad, a tóban pedig ismét megjelent, sőt egyre több a víz. Néhány héten belül a csákberényiek és a kirándulók újra élvezhetik a tó és a természet szépségét. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában