Adománygyűjtési akció

2023.10.31. 19:30

Már több százezer forint összegyűlt – az abai templom felújítására gyűjtenek

Több mint száz jegyet értékesítettek a katolikus templom felújítására irányuló jótékonysági koncert keretében. Az önkormányzat és az egyház továbbra is várja a felajánlásokat.

Héjj Vivien

A templomfelújítást szolgáló gyűjtés jól halad, s tovább folytatódik

Fotó: Fehér Gábor/FMH-Archív

Amint arról korábban beszámoltunk, az abai katolikus templom külső felújítására adománygyűjtést kezdeményezett az önkormányzat és az egyház. A komplex épületfelújítás nagyobb részét pályázati és saját forrásból biztosítja az egyház, a külső felújítás azonban további pénzeszközöket igényel.

Az október utolsó napjaiban elindított adománygyűjtő kampány első programja egy jótékonysági koncert volt, melynek keretében a székesfehérvári Szent György Kórház kórusát hallhatták az érdeklődők. A jótékonysági koncertre száznál is több jegyet értékesítettek, amivel több mint 350 ezer forinttal járultak hozzá a jelenlévők a kitűzött cél megvalósulásához.

Az eseményen továbbá elhangzott, a templom egyes részeinek felújítása már megkezdődött: az elektromos rendszer szerelése folyamatban van, s várhatóan tavasszal a külső felújítás és a vízelvezető rendszer fejlesztése is elkezdődhet.

Az adománygyűjtés még nem ért véget, a felajánlásokat december 15-ig fogadja az önkormányzat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában