„Mindig azt mondtam, apámat kivégezték”

Az akkor még öt éves gyermek édesapja 1956 októberében Budapestre látogatott, támogatta a forradalmat, ételt vitt a szabadságért harcoló fiataloknak. – Az én történetem 1957. november 25-én, édesanyám névnapján kezdődött. Emlékszem, nagyon szép, napos idő volt. Nagyanyám söpörte az udvart, édesanyám bent főzött, én pedig az udvaron játszottam. Az akkori tanácselnök megállt a kapuban, köszönt és elmondta a nagyanyámnak, hogy az édesapám meghalt. Furcsa volt, hogy ő jött ezt bejelenteni – elevenítette fel a megrázó eseményeket olvasónk. Úgy mesélte, az édesapja akkor már két hete eltűnt, nem tudtak róla semmit. – Azt mondták öngyilkos lett. Felakasztotta magát egy erdős részen. Aki ismerte, mindenki azt mondta, nem létezik, hogy édesapám felakasztotta magát. Bár ezt csak hallottam, de azt mondták, valószínűleg több napja ott volt, mert az ujjait már kicsipkedték a madarak. – mondta. Máig emlékszik nagymamája és az akkor hat hónapos várandós édesanyja keserves zokogására. – A testvéreimet és engem el akartak vinni gyermekotthonba, édesanyám akkor azt mondta, inkább beledöglik, de innen egyikünket sem viszik sehova – mesélte.
Úgy fogalmaz, édesapja halála után iszonyatos idők jöttek a családra. Egy szobában éltek öt testvérével, édesanyjával és nagymamájával. – Onnantól kezdve folyamatosan lekezeltek. Felnőtt emberek szóltak oda az utcán: Mi van, öngyilkos lett apád? Lehet, hogy ők tudták a legjobban, hogy nem így volt. Úgy gondolom, apámat megfenyegették, hogy lépjen be a munkásőrségbe. Nem tudom, hogy megtette-e, de arra emlékszem, hogy az asztalnál ült, amin egy pisztoly volt szétszerelve, és sírva mondta, hogy én ezt nem csinálom. Ez után jött az, hogy eltűnt. Mindig azt mondtam, hogy őt kivégezték – mesélte. Úgy fogalmaz, abban az időben többen hasonlóan jártak, mint az ő családja. Mint mondja, nem csak az ő édesapjáról mondták azt, hogy öngyilkos lett.