Török elismerés a Fehérvár díszpolgára vezette mentőknek

A Nemzetközi Fair Play Bizottság szombaton este Budapesten, a Várban rendezte díjátadó gáláját. A 80 éves Dunai II Antal olimpiai bajnok labdarúgó, edző, sportvezető pályafutásáért érdemelte ki a Jean Borotra életműdíj diploma fokozatát, a nyári budapesti atlétikai világbajnokság önkéntes csapata pedig fair play különdíjban részesült. Az ünnepségen jelentette be Magyar Levente külgazdasági- és külügyminiszter-helyettes, hogy a magyar kormány 2024 első negyedévében határozati javaslatot tervez benyújtani az Egyesült Nemzetek Szervezete felé azzal a céllal, hogy május 19-ét nyilvánítsa a fair play világnapjává.

A Török Fair Play Bizottság úgy gondolta, hogy a fair play túlnő a sporton, ezért a rendezvény keretében adta át saját díját a pákozdi Pavelcze László vezette Rescue24 elnevezésű speciális mentőcsapatnak. Pavelcze László, a 27 évvel ezelőtt Fejér vármegyében alapított és ma Pákozdon logisztikai központot üzemeltető Baptista Szeretetszolgálat kutató-mentő csapatának parancsnoka a törökországi küldetés után arról számolt be, hogy keresőkutyáik 11 élő személyt jeleztek, majd 7 túlélőt önállóan, vagy pedig török segítőikkel együtt emeltek ki, közülük kettőt nagyon rossz állapotuk miatt kellett az egészségügyi csapatnak ellátnia. A többi fellelt élő személy kiemelését más-más technika igénybevételével a török hivatásos és önkéntes csoportok végezték el.

A Pákozdon élő szakember így idézte fel azokat a napokat a FEOL-nak:

– Nem elsősorban fizikai értelemben fáradtunk el, inkább arról volt szó, hogy egy apukának, akinek olyan korú gyermekei vannak, mint akiknek a hangját hallja a romok alól, ez bizony komoly lelki teher. Hallottuk, ahogyan két testvér szól egymáshoz, tőlünk talán csak három méterre. És beszéltek tőlük megint úgy három méterre lévő apukájukkal. Aztán arra utasítottak minket, hogy le kell vonulnunk a káreseményről, mert időigényes lenne a mentés. Arra gondoltam, hogy én sem hagynám ott a saját gyerekemet, történjék akármi, ha kell, véres kézzel is kiásnám onnan. Megtagadtuk, hogy otthagyjuk a helyszínt. Ötórányi szünetet rendeltem el, még a kollégáim is azt hitték, elmegyünk, de nem ez történt: kiegészítettük a felszerelést, hogy több esélyünk legyen. Amíg ezen dolgoztunk, a török segítők kialakították a helyszínt úgy, hogy nekünk már csak a betont kellett törni, vágni, faragni. Miután visszatértünk, két órával később a két kicsi már kint volt. Akkor elsírtam magam.